Osztályok hírei

Rövid, de sikeres

Tisztelt Szülők!

    Kedden elkezdtük a tanulást a második félévben. A tanulás mellett folyik a versenyekre való felkészülés is. Sok feladatunk van, hisz tovább gyakorolunk a matematika pitagórász versenyre, a 7mérföldes meseversenyre. De már megcsapott az atlétika versenyre való felkészülés szele is. Idén megpróbáljuk ezt is kicsit komolyabban venni. A Tompa Mihály Szavalóverseny iskolai fordulója szerdán zajlott. Osztályunkat két tanuló képviselte, akik rengeteg munkát fektettek a felkészülésbe. Megadóan tűrték a javítgatásokat, s kitartóan dolgoztak a verssorok csiszolgatásán. Mindketten szép eredménnyel végeztek. Bíró Csilla a járási fordulón képviseli iskolánkat. Büszke vagyok.

    A magaviseleti apró gondocskák érdekes módon továbbra is meg-megmutatkoznak. Főleg a délutáni pihenő és játék alatt bontakoznak ki a gyerekek. Kolléganőmmel konzultálva a problémákat közösen próbáljuk kisimítgatni. Bízom az eredményességben.

    A tanulás terén új dolgokba is belekezdtünk. Matematikából átlépéssel adtunk össze és vontunk ki fejben. Számolásukat a hétvége felé ellenőriztem: egy hármas és öt kettes osztályzat nem rossz eredmény így első nekifutásra. Lesz ez még jobb is. Természetesen sokat fogunk még így számolni, de tervezem már az összeadást írásban, majd a hónap végére a kivonást írásban. Szlovák nyelvből a Mi családunk témakörben lépegetünk. A füzetben vezetjük a fontosabb mondatokat. Minden mondatot külön-külön mondja mindenki a tanórákon. A mondatokban felhasználjuk a számokról tanultakat, a melléknév és birtokos névmás egyeztetését a főnévvel. Magyar nyelvből átvettük az összes mondatfajtát. Gyakoroltunk heteket, majd csütörtökön kaptak két feladatot a munkafüzetben, melyeket osztályoztam is. Többen rossz osztályzatot kaptak. Mindössze kilencen szereztek egyest, ennek a fele pedig kettest. Az okot főleg a figyelmetlenségben látom, hisz sokuk nem azt csinálták, amit kellett. Nem olvassák el figyelmesen a feladatokat. Remélem, ebből tanultak. Természetesen javításra van lehetőség. Olvasásból meséket olvasunk. A szúnyog meg a ló mesét eljátszottuk. Volt nagy mulatság! Szövegértésből egy olyan rövidke történetet kaptak feladatul, amit már régebben közösen megoldottunk. Leosztályoztam. 4-5 tanuló kapott kettest, a többiek egyest.

     Hétvégi feladat: 1-1 szövegértés és matematika feladatlap + Moja rodina + természetesen állandó feladat a honismeret és a természetismeret átlapozása.
    A BGA nyomtatványait kérem legkésőbb hétfőn leadni! Köszönöm!

Kellemes hétvégét kívánok!
Tisztelettel: Bánki Melinda

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3