Osztályok hírei

Üdvözlet az új évben!

Tisztelt Szülők!

    A 2016-os év első bejegyzésében sikerekben gazdag boldgog új esztendőt kívánok Önöknek és Szeretteiknek!
Hétfőn a gyerekek beszámolói után a téli szünetről, megkezdtük a tanulást, gyakorlást. Nem volt nehéz visszarázódniuk a betűk és számok világába. Sokan már várták az iskolát, amit örömmel hallok.
    Külön dicséretet érdemel mindenki, mivel a szünidőre kapott gyakorló lapokat a szorgalmi feladatokkal együtt, egytől-egyig mindannyian elkészítették. Ezeket leellenőriztem és vissza is kapták a megérdemelt nagy egyesekkel.
    Olvasás – hétfőn nem állhattam ellent 22 tomboló lurkónak, akik asztalt ütve kérték az S betű tanulását. Hihetetlen, ez a tudásszomj! Tehát a héten megismertük az S és Z betűket. Emellett elkezdtünk olvasni a Gőgös Gúnár Gedeon c. mesekönyvből, hogy változatosabbá, tegyük az olvasásórát. Nagyon örültek, hogy ők már mesekönyvet vettek a kezükbe és olvashattak belőle. Ha valakinek van sajátja otthon, elhozhatja hétfőn, mert jelenleg két tanulónak jut egy könyv. A héten szavakat másoltunk az olvasókönyvből az egeres füzetünkbe és többen is szereztek egyest belőle. Akad akinek még gyakorolni kell, meg kell szokni, hogy maga után olvassa el a leírt szavakat, betűket, ezzel ellenőrizve munkáját!
    Szlovák nyelv – beszélgettünk a télről, téli sportokról, madárkák gondozásáról és az állatok lakhelyeiről. Két versikét is tanultunk, mégpedig a Letí, letí puk és a Hopi, hopi kezdetűeket.
    Mindenki gyönyörűen elmondta a karácsonyi készülődésről elsajátított mondatokat, amelyet értékeltem is. Nagyon meg voltam elégedve. A télről 10 mondatocskát tanultunk az 50. oldalról. Pénteken az osztály felének sikerült ebből is felelnie, nekik hétvégén már kevesebbet kell ismételni. Az 51.oldalról a Čo robíš v zime? kérdésre kell válaszolni a képek alapján. Soknak tűnhet, de minden nap foglalkoztunk ezekkel a tananyagokkal is, tehát már csak egy kis fixálásra van szükség.
    Matematikából átvettük a 9-es számjegyet és írását. A legjobban az a feladat tetszett nekik, amikor hibás összeget javíthattak pirossal, úgy, mint a tanító néni. Jó érzés hallani az órán az „Ez jó volt!“ megjegyzéseket. Az összeadás, kivonás és láncfeladatok nem okoznak gondot, inkább a pótlásos feladatokat kell még gyakorolnunk.

Házi feladat

Szlovák nyelv: Zima - 50.oldalról átismételni a mondatokat és kiegészíteni azzal, ki mit csinál: Paľko sa lyžuje. Zuzka a Vinco sa sankujú. Zoltán, Erika a Jožko stavajú snehuliaka. Eva sa korčuľuje. Laco a Števo hrajú hokej.
51. oldalon levő képekről átismételni a szavakat, szókapcsolatokat.
Olvasás: 65./5.,7.,9.
Matematika számolófüzet: 33./5.
Írás: az olvasókönyv 59./6. feladatából az első 4 oszlopot lemásolni az egeres füzetbe

Kellemes hétvégét mindenkinek!
Tisztelettel: Fehér Zsanett

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3