Osztályok hírei

Karácsonyra készülődve

Tisztelt Szülők!

    Szeretettel meghívjuk Önöket karácsonyi műsorunkra, melyet december 21-én 16:00 órai kezdettel tartunk az osztálytermünkben!

    Olvasás- a hét elején többnyire ismételtük az eddig tanultakat, majd az Ábécéskönyv 56.-59. oldalán sajátítottuk el az Ö,Ő és N betűket. Továbbra is sokat hangoztatunk és szótagoltunk különböző feladatlapok segítségével. Említettem a magánhangzók és mássalhangzók fogalmát, melyet páran már használni is kezdtek, bár még nem tananyag. A mássalhangzóknál megállapítottuk melyek a zöngés és zöngétlenek, természetesen e kifejezések nélkül. Megfigyeltük, ha torkunkra tesszük a kezünket, mely mássalhangzók kiejtésekor morog ill. rezeg a torkunk és melyeknél nem.
    Írásból az ü,ű, é, r betűk írását tanultuk. Írtunk gyakorló tollbamondást az egeres füzetbe és a nagy írás munkafüzetbe, melyet a 22. oldalon lehet megtekinteni. Ezek 2-3 betűs szavak voltak, akik hibátlanul megírták, kaphattak rá egyest. A már tanult betűkből alkotott szavak írását a karácsonyi szünet ideje alatt is lehet gyakorolgatni.

    Matematika- a nyolcas számjeggyel folytattuk hetünket. Összeadunk és kivonunk nyolcig, valamint kerestük és jelöltük a számegyenesen a számok számszomszédait. Minden órán igyekszünk fejben is számolni. Pénteken tudáspróbával zártuk a hetet, ami összeadást és kivonást tartalmazott 5-ig, számszomszédokat, pótlást és relációjeleket. 17 tanulónak sikeredett kitűnő érdemjegyre, három tanulónak lett egy kicsivel gyengébb, ezért nekik százalékban tüntettem fel eredményeiket az ellenőrzőjükben. A tudáspróba lapját a számolófüzetbe tettük, meg lehet nézni otthon is, de hétfőn kérem visszahozni.

    Szlovák nyelv – Elkezdtük a téllel kapcsolatos tananyag elsajátítását a tankönyv 45.- 49. oldalán lévő tananyagokkal. Családtagok megnevezésével, majd két-három szavas mondatokkal meséltük el, hogyan készül a képen látható család a karácsonyra.
    Rodina sa pripravuje na Vianoce. Otec, mama a deti sa tešia. Brat upratuje. Starý otec nakupuje. Sestra vysáva. Stará mama varí. Mama pečie koláč. Otec balí darček.
    Ezen kívül énekelgettük a Pride, príde Mikuláš c. dalocskát. Megbeszéltük és felsoroltuk a 49.oldalról, milyen ajándékok találhatók a fa mellett a dobozban. Elmeséltük a 47. oldalról a Mikulás és a rénszarvas történetét, megegyeztünk, hogy szünet után megtanuljuk a szövegét és jelmezekkel együtt eldramatizáljuk januárban. Minden nap ismételtük a múlt hétvégére feladott ch betűs szavakat a munkafüzetből. Nehezebben sajátították el a ch hangot tartalmazó szavakat és a ch hang ejtését. A tenyerünket a szánk elé helyezve mondogattuk a szavakat és éreztük, hogy a ch hangoknál enyhén leheltünk a tenyerünkre. Akiknek nehezebben megy az ejtése, ajánlottam, hogy leheljen tükörre, ablakra de a vízzel való gurgulázás, ásítás imitálása is segít a garat területének megerősítésében.

    Hétfőn megkapják a szünetre készített házi feladatokat, fejlesztő lapokat, a csillaggal jelölt feladatok lesznek a szorgalmi feladatok. Természetesen Önökre bízom a gyakorolás mennyiségét a szünet ideje alatt.
    Mindezek mellett pihenjenek sokat, és kívánok áldott, békés, meghitt karácsonyi ünnepeket a szeretteik körében!

Házi feladat
Matematika számolófüzet: 31./4.
Nagy írás: 22. oldalon a bejelölt sorok írása
Olvasás: 59./6.,8.

Tisztelettel: Fehér Zsanett

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3