Osztályok hírei

Bizonytalanságban

Tisztelt Szülők!

    Bizonytalanságban vagyunk, mert az osztályból 6-7 tanuló hiányzott a héten, mellettük még ketten náthásak voltak. Nem tudtunk gyakorolni a karácsonyi műsorra. Csak abban bízom, hogy nagyon régen elkezdtük a próbákat, tehát tudják a szerepeket. Egy dolog viszont aggaszt, hogy betegség miatt nem tudjuk majd megtartani az ünnepségünket. Kedden biztosan eldöntjük, mi lesz. Jövő héten szerdán a Hamupipőke c. előadásra megyünk a művelődési központba. Kényelmes cipő, meleg kabát és sapka szükséges. Délelőtt tanulás nem lesz.

    Kedden zajlott a Pitagorasz verseny iskolai fordulója. Osztályunkból öt tanuló készült becsülettel. Egy betegség miatt nem vehetett részt, tehát négyen képviselték osztályunkat. Közülük hárman bekerültek az évfolyam legjobbjai közé és iskolánkat képviselhetik a járási fordulón: Csicsai Regina, Hegyi Eszter és Varga Dávid. Pompás eredmény. Nagyon büszke vagyok rájuk.
    Magyar nyelv: A sok hiányzó miatt inkább a gyakorláson volt a hangsúly. Elkezdtünk foglalkozni a rokon értelmű igékkel. A hiányzó tanulók kérjék el osztálytársaik füzeteit, lapozzzák át, mert a füzetekben mindig jelöljük, ha valamilyen fontos tananyaggal vagy új témakörrel foglalkozunk./minden tantárgy/
    Szlovák nyelv: Ezen a héten legtöbbet a kérdések feltevésével, majd azok megválaszolásával foglalkoztunk. Szövegeket dolgoztunk fel, kérdéseket alkottunk a mondatokban megjelölt szavakhoz. Értékeltem munkájukat, melynek lényege az volt, hogy a Snehová hviezdička c. olvasmányhoz feltett 5-6 kérdésre választ kellett adniuk. Pár kivétellel ügyesen megoldották, egyeseket kaptak. A másik szöveg a Smutná jedlička volt, melyhez kérdéseket kellett alkotniuk. Segítségül megkapták a kérdőszókat, tehát a mondatok segítségével a kérdő mondatok helyes szórendjét felhasználva ugyesen összerakhatták a kérdéseket. Meg is tették. Két kivétellel. A füzetbe bemásoltuk a Vianoce cím alatt mondatokat, ezekkel kezdjük a munkát a jövő héten.
    Matematika: ezres számkörben számolunk, lassacskán haladunk, vissza-visszatérünk a szorzásra és az osztásra. Osztályoztam is őket, osztályzatok az ellenőrző könyvecskékben.
    Új anyagot vettünk honismeretből és természetismeretből is. A Naprendszer hálás téma, szeretik a gyerekek. Megszülettek az első projektek. Nagyon szépek és tartalmilag is alapos munkák.
Hétvégi feladatok: 1 szövegértés, 1 matematika

Jó bevásárlást, békés harmadik ádventi hétvégét kívánok!
Tisztelettel: Bánki Melinda

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3