Osztályok hírei

Mikulás, de csudás!

Tisztelt Szülők!

    Szlovák nyelv – a hetet a 30. oldalon a Ty si kto? c. tananyaggal kezdtük. Mindenki egy állat szerepébe bújhatott és megkérdeztük tőle, hogy ki ő és mit szeret enni. Egyik kedvencük a szerepjáték, tehát próbálom minél többet alkalmazni. Fejből tanulgattuk a Máme doma Rexíčka c. versikét, melyből pénteken a többség már le is felelt. A hét vége felé a 32.oldalon áttértünk az erdei állatokra, melyből a következő 6 mondatot tanultuk: To je les. Les je veľký. To sú stromy. V lese bývajú zvieratá: veverička, medved´, líška, vlk a had. To je jaskyňa. Ezeket a mondatokat kapták a hétvégére is ismételni, tanulni.

    Olvasás – az Ü,Ű és É betűk megismerésével folytattuk a tananyagot. Sokat gyakoroltuk a
47. oldal 4-es feladatát, főképpen a mondatokat. A 3-4 szótagú szavak olvasása közben még lassabb a tempójuk, de az egy-két szótagú szavakat ügyesen olvassák. A két betű gyakorlását kapták a hétvégére, egy-egy olvasási feladattal. Ezen kívül a betűkirakó bármikor játszható.
Írásból az U,Ú, T és Á betűk írását gyakoroltuk. Teljesen jól ment a gyerekeknek. Jövő héten megpróbálunk egy hallás utáni tollbamondást írni. Természetesen ezt több gyakorlás előzi meg.

    Matematika – az ismétlésé volt a főszerep. Összeadás, kivonás, pótlás, bontás 5-ös számkörben, tehát az eddig tanultakra erősítettünk rá. Fogalmaztunk szöveges feladatokat, melyeket aztán ki is számoltunk. Írtak egy összefoglaló ismétlést az 5-ös számkörben való összeadásra és kivonásra, két tanuló kivételével mindenkinek kitűnőre sikeredett. Ezt a sárga munkafüzet 66. oldalán tekinthetik meg.

    Pénteken meglátogatott bennünket a Mikulás. Mikor meghallottuk a csengettyűszót, lázasan várakozott az osztály. Volt, akinek még a szíve is hangosan dobogott, illetve majd kiugrott a helyéről. Ezt hangoztatták a gyerekek. Mikor megérkezett közénk a Mikulás a Krampuszok kíséretében, elénekeltünk neki egy dalocskát, majd mindenki kapott tőle egy csokoládét. Sajnálatos módon többen is hiányoztak, de a meglepetést remélhetőleg mindenki megkapta. Mikulás sapkát viselve egész nap kézműveskedtek a gyerekek. Kétféle Mikit és angyalkát készítettek. A szorgos kezekről a képek is tanúskodnak.
    Két leckét adtam házi feladatra, legyen ez a hétvége a Mikulásé! Smile

Házi feladat

Szlovák nyelv: a 32. oldalról a fentebb található szöveg gyakorlása.
Olvasás: 49./7., 51./6.

Boldog Mikulás Ünnepet!
Tisztelettel: Fehér Zsanett

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3