Osztályok hírei

Osztályunkban is járt a Mikulás

Tisztelt Szülők!

    Magyar nyelvtanon továbbra is a tulajdonnevekkel, pontosabban a márkanevekkel foglalkoztunk. A következő órákon összefoglaljuk a tananyagot, átismételjük az eddig tanultakat, majd egy összefoglaló tudásszintmérőt írunk. Még ebben a hónapban egy tollbamondás is várat magára, ami természetesen a főnév, illetve a tulajdonnevek helyesírását fogja taglalni.
    Olvasás – A rátóti csikótojás, és a Békakirály olvasmányokat olvastuk. Rámutattunk a tréfás mese jellemzőire, valamint a Békakirály című olvasmánynál kitértünk a verses mese tulajdonságaira is.
    Matematika- tovább haladtunk a tízezres számkörben. Újra a kerekítés volt a fő témánk. Átismételtük a kerekítési szabályokat, valamint az ezres és a tízezres számkörben alkalmaztuk is.     Geometria – továbbra is a háromszögek helyes szerkesztését, valamint a szerkesztés menetétónek lejegyzetelését gyakoroltuk.
    Szlovák – szinte az egész héten a posta témakörével foglalkoztunk. Három rövidebb olvasmány is ezt taglalta. Megtanultuk a küldemények helyes feladásának lépéseit, valamint postai párbeszédeket alkottunk. A hét elején írásban feleltettem a tanulókat az óra témaköréből, amelyet az előző héten ismételtünk, illetve házi feladatra is volt gyakorlás belőle. Az eredményekkel nem voltam elégedet, sőt. Természetesen volt jó néhány nagyon szép felelet, de zömében kettes, hármas érdemjegyeket tudtam beírni az ellenőrzőkbe. Sajnos több tanulót kaptam rajta azon, hogy nem, vagy csak felületesen készítette el a házi feladatát. Ez is nagymértékben hozzájárulhatott a gyengébb feleletekhez, ugyanis a feladatok 70 -80 százalékában már ismert, begyakorolt példák voltak, amelyeket vagy a tanítási órákon gyakoroltuk, vagy pedig a házi feladat megoldása során találkozhattak vele (már aki vette a fáradságot, hogy megcsinálja). A következő szülői értekezleten erre a jelenségre szeretnék bővebben kitérni.
    Pénteken az osztályunkban is járt a Mikulás. A gyerekek nagyon szép énekkel köszöntötték érkezését, és finom ajándékát. Ezen a napon három tanítási órát tartottunk meg, majd egy picit lazább hangulatban folytattuk. A karácsonyi műsorunk próbája után a meghívókat is megcsináltuk.

Tisztelt Szülök!
Többen is jelezték, hogy az előzőleg kiválasztott napok a szülői értekezletre, illetve a karácsonyi műsorunkra nem megfelelő számukra, mert a kisebb testvéreknek az óvodában, illetve a művészeti alapiskolában a koncertek is ezeken a napokon kerülnek megrendezésre.
PONTOSÍTOTT dátumok!!!

Szülői értekezlet: 2015. december 9 – 16:30
Karácsonyi műsor: 2015. december 17 – 16:15

Kellemes hétvégét kívánok!
Tisztelettel: Horváth Tamás

k1

k2

k3

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3