Osztályok hírei

Csiripelő madarak

Tisztelt Szülők!

    Szeretném megköszönni, hogy a szerdai szülői értekezleten ilyen nagy számban megjelentek. Sok mindent megbeszéltünk, de azért pár sorban összefoglalnám a heti eseményeket.
    Izgalommal teli, de büszkén és sikeresen szerepeltünk az elsősök avatásán megrendezett játékos vetélkedőn. A kis Vámbérysek bátran adták elő a bemutatkozó műsorukat, melyet nagy igyekezettel készítettek. A fogadalom után, örömmel viselték a csibés kitűzőt, miközben a kacsatánc zenéjére járták a táncot! Élményekkel teli hét volt!

    Olvasásból az Á és az R betűket gyakoroltuk. A tankönyv mellett feladatlapokat is oldottunk, melyek az olvasástechnika mélyítésére szolgáltak. Több nyelvtörő megismerését, játékos elsajátítását is beiktatok a tanítási órába a tankönyv mondókáin kívül. Ezek a ritmusos, rímelő nyelvtörők humoros hanghatásukkal és pergős ritmusukkal gyakran váltanak ki nevetést. A humor segítségével megtaníthatjuk a gyerekeket a stresszoldás egy lehetséges módszerére. A nyelvtörőknél vagy a mássalhangzó-kapcsolatok kiejtési nehézsége miatt nevetik el magukat, vagy pedig a jelentése is kacagást vált ki.
    Írás órán az E és a L betűk formáját tanultuk meg, melyek nagyságuktól eltekintve hasonlítanak egymásra. Senkinél nem mutatkozott nehézség a betűk írása közben, néhány tanulót a hurok betartására kellett csak figyelmeztetni. Házi feladatra a kis írott L betű gyakorlását kapták a 18. oldalról a nagy írás füzetbe. A mit látsz a képen kérdésre, nem kell válaszolniuk.

    Szlovák nyelv – szépen megtanulták a hétvégi leckét, mindenki gyönyörűen mondta el a Na dvore c. tananyagot, többen kiegészítve a 4. mondattal is. Az állatok hangjával és cselekedeteivel folytattuk a hetet a 28. és 29. oldalról. Ha valaki szeretné átismételni gyermekével, a következőket tanultuk:
Čo robí mačka? Mačka uteká.
Čo robí pes, kôň, hus, kohút a krava? Pes, kôň, hus, kohút a krava stojí.
Čo robí kačica? Kačica pláva.
Čo robí sviňa? Sviňa leží.
Čo robí sliepka? Sliepka je zrno.

A 29. oldalról a mondóka alapján:
Mačka mňauká, pes havká, vták čviriká, sliepka robí kotkodák.

Ezen kívül többen csillagos egyest szereztek az Ondrej bohócból is. Hasznosnak tartom, ha pár napig pihentetünk egy tananyagot, aztán újra elővesszük a rögzítés tartósságának érdekében. Így tettünk az ô hang esetében is. A munkafüzetből a 19. oldalról egészítettük ki az ô gyakorlását. Ezeket a szavakat kapták ismételni a hétvégére.

Házi feladat:
Szlovák nyelv: MF 19. oldalán megnevezni a képeket (stolička, nôž, kôň, kôš, stôl, bocian, nôžka, fialôčka, kôpor, potôčik, zošit, sirôtka, škôlka, lopta, lopata, strom, drôt, vôl, kôra, okno.
Olvasás: 46./1.,2. és 47./4. a bejelölt oszlopok
Matematika sárga Mf: 64. oldal
Írás (nagy): 18. oldalon a bejelölt sorok

Kellemes hétvégét mindenkinek!
Tisztelettel: Fehér Zsanett

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3