Osztályok hírei

Farkasok, keselyűk és majmócák

Tisztelt Szülők!

    Szerdán nagyon tartalmas és élvezetes élményben volt részünk Komáromban megnézve A dzsungel könyve c. előadást. Mind a gyerekek, mind a velük utazó felnőttek nagyszerűen szórakoztak, mindenkitől csak pozitív visszajelzést hallottam. Az előadás lekötötte a gyerekek figyelmét, ezért nem is jutott eszükbe fegyelmezetlenkedni. Van értelme ilyen jellegű élményben is részesíteni a tanulókat, hogy szokják a színház nyújtotta élményt, könyezetet. Ez a délután is nagyon jó igazolása volt annak, hogy ezt az osztályt egy nagyon jó szülői közösség segíti. Köszönöm szépen minazoknak, akik aktívan hozzájárultak az utunkhoz és olyanoknak is, akik még többet segítettek volna, mert jellemző, hogy autókat kellett visszamondani, mert több ajánlkozó volt az útra, mint amennyire szükség volt. Mi még az előadás előtt foglalkoztunk a darabbal. Megismerkedtünk Kipling munkásságával, életével, meghallgattung egy számot, a Pofonofont. Csütörtökön megbeszéltük a látottakat, beszéltem a gyerekeknek arról, hogy valóban léteztek olyan esetek, amikor kisgyerek állatokkal nőtt fel. Szó esett arról, hogy az ilyen gyerekek miért nem képesek a későbbiekben sem tökéletesen megtanulni beszélni, viselkedni embermódjára. Nyelvtanból pont az intézmények nevének leírását tanultuk, ez is jól jött. Még szlovákból is írhattunk olyan mondatokat, hogy szerdán Komáromba megyünk stb. Ha több ismeretet egy ilyen hatásos élményalapra építünk fel, akkor annak sokkal hatékonyabb nyoma marad a gyerekek tudásában.
    A múlt héten nem sikerült minden eltervezett feladatomat megvalósítanom. A tanulók feleltek természetismeretből és ennek az eredményét meg is kapták. Geometriából viszont nem sikerült megfeleltetnem a gyerekeket. A jövő héten szeretném ezt pótolni, ráadásul aritmetikából is lezártunk egy kisebb egységet, a szóbeli összeadást és kivonást 10 000 -es számkörben. Ha futja az időnkből, ebből is felelhetnek a gyerekek. Szlovákból pedig kikerekítettük a már múlt héten is említett feladatlapot. Mindent leírtunk a füzetbe, tervem szerint kérdések alapján írásban lefeleltetem ebből a feladatlapból a tanulókat írásban.
    A jövő hét után szükségünk lesz körzőkre. Hétfőn délután Marianna lesz a gyerekekkel. Utána vagy visszajön Annamária, vagy folytatódik a helyettesítés.

Házi feladat:
olvasás: A szerencsét próbáló királyfi
írás: a fenti olvasmány alatt írásban oldják meg a 4. és 8. gyakorlatot
matematika: zöld, 53. old. 1., 2.
nyelvtan: keddre, a feladatlapon bejelölt feladatokat írják le a füzetbe
szlovák nyelv: a térképes feladatlapot gyakorolhatják, ez lesz írásban feleltetve és a füzetbe előkészített mondatokat oldják meg

Tisztelettel: M. P.

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3