Osztályok hírei

Bársonyos forradalom évfordulójára

Tisztelt Szülők!

    Jövő héten kedden az 1989-es forradalom emléknapja munkaszüneti nap, tehát szünetel a tanítás is. Hétfőn minden a megszokott menetben működik.
    Az előttünk álló hetek nem csak az iskolai teendőkben, de a különféle programokban is gazdagabb lesz. Vár ránk majd egy könyvtári óra, TUDOK tudományos tanulmányi verseny az iskolánk szervezésében, Mikulás-napi foglalkozás, színházlátogatás, karácsonyi műsor a szülőknek,amelyre óriási előkészületek szükségesek. Készülnek a színdarab kellékei, tanulják a szövegeket, csiszoljuk a koreográfiát, s egyéb időt és energiát igénylő feladatok.
    Magyar nyelv: Mint minden héten, most is olvastunk az olvasókönyvből, gyakoroltunk szövegértést, újabb nyelvtani szabályokat sajátítottunk el. Egy osztályzatot kaptak a -nj, nyj, -lj, -llj, -dj, -gyj - vel írjuk szavak helyesírásából. Pár tanuló kapott kettest, többiek szinte hibátlanul dolgoztak.
    Matematika: Végre befejeztük a szorzótáblát. Nagy öröm ez számunkra. Mit tudok? c. alatt egy kis tesztet írtak, amit végül is két osztályzattal értékeltem. Külön a szorzás és osztás elsajátítását. A másik jegy a kicsit igényesebb táblázat helyes kitöltéséért járt. Kettesnél rosszabb osztályzatot nem adtam. A tanulók legtöbbje kitűnően dolgozott. Pár nap múlva csak szorzás és osztás feladatokat kaptak a felmérős füzetükben. Érdekes módon /pedig könnyebb volt és kevesebb/ kettő hármas osztályzat is született. Viszont a legtöbbjük egyest szerzett. Kicsit már kikacsintottunk az ezres számkörbe.
    Szlovák nyelv: Egész héten a Biela sliepočka c. mesével foglalkoztunk. Mivel mellette nyelvtani tananyag begyakorlására rengeteg időt szántam, a mese tartalmát csak hétfőn fogom feleltetni. A melléknév egyeztetése főnevekkel nemek szerint egyre jobban megy, de még vannak akiknek bizony nem nagyon. Szerencsére ők jóval kevesebben vannak, mint azok , akik ezt tökéletesen megértették és alkalmazni tudják.
    Hétvégi feladatok: a szlovák mese tökéletesítése, 1 - 1 matematika és szövegértéses feladatlap.
Kellemes hétvégét kívánok!
Tisztelettel: Bánki Melinda

A kedvünk mindig jó...

Bugár Nagy Zsuzsa

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3