Osztályok hírei

Levélhullajtó november

Tisztel Szülők!

 

     Mozgalmas hetünk volt. Szinte mindegyik tantárgyra érvényes, hogy igyekeztem minél jobban kihasználni azt, hogy egy viszonylag egybefüggő, szünetekkel nem szétdarabolt időszakban vagyunk. Idejében el kell végeznünk egy csomó fontos munkát, hogy elég időnk legyen a rögzítésre, hogy a tanulók minél begyakorlottabb alapokkal menjenek a felső tagozatra. Ezért is nagyon fontos, hogy ha csak egy mód van rá a tanulók ne hiányozzanak, részesei legyenek ennek a fontos folyamatnak.

     Matematikából belevágtunk a fejbeni összeadásba éa kivonásba tízezres számkörben témakörbe és nagyon jó tempóban haladunk. Héfőn, miután a múlt hetekben megtanultuk kiszámítani a négyzet és téglalap kerületét és területét, áttértünk a téglalapra is. Ezzel összefüggő, hogy nagyon fontos, hogy a gyerekekben pontosan alakuljon ki a területegység fogalma. Eddig leginkább a négyzetcentiméterrel és annak jelölésével foglalkoztunk. Megpróbálom minden héten elég időt kihasználni arra, hogy matematikával foglalkozzunk.

     Magyar fogalmazásból a tanulók megkapták az osztályunkról írt fogalmazás eredményeit. Ezek kiértékelése már a múlt héten a beszedéskor elkezdődött, amikor az osztály fele felolvasta írását, mi pedig közösen megbeszéltük azokat. A fogalmazások tetszettek, sok volt az iparkodó, önálló munka, amelyeknek igazán van értelme. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem ajánlott a rávezetéses, visszafogott segítség. Előkészítettünk egy leíró fogalmazást a csicsókáról. Egyik célom az volt, hogy a tanulók megismerkedjenek ezzel a különös és egészséges növénnye l. Vittem az osztályba felhúzott növényt, érett gumót. Alaposan megvizsgáltuk, a megtisztított termést megkóstoltuk. Szemléletesen megtörtént minden, ami segítségével a tanulóknak meg kellene tudniuk írni egy fogalmazást erről a növényről. Semmi olyat nem várok el, amiről az órán nem volt szó. Nem szükséges mélyreható írásokat böngészni az interneten. A lényeg az, hogy a vázlat és a szógyűjtés alapján összeszedett, részekre tagolható szövegek szülessenek. Egy tömbben legyenek az összefüggő szövegrészek. A jövő héten írunk egy tollbamondást is, amely leginkább a főnevek val, vel toldalékára és a tulajdo nnevek helyesírására lesz kiélezve.

     Szlovák nyelvből két részben írásban feleltek a tanulók a múlt hetekben átvett feladatlapok segítségével alkotott mondatokból. A nyelvtani helyességet és a helyesírást osztályoztam. Ezt az írásbeli feleletet a tanulókkal hazaküldtem. Az első rész eredménye hét egyes, tíz kettes és négy hármas. A másodiké tizenegy egyes, hét kettes, kettő hármas. A helyesírási elvárásokhoz annyi megjegyzésem van, hogy természetesen szlovák nyelvtanból még nem tartunk ott, hogy ez alapján tudjanak a tanulók olyan szavakat azon formájukban leírni, amelyek a feleletben voltak. Ezeket az követelményeimet az elm&u acute;lt hetek sok - sok gyakorlására alapoztam. A felmérő előtt még átismételtük és pld. olyat mint mydlo, a táblán is hagytam. És hogy a tanulók ne fussanak ki a  hatékony koncentrálási idejükből két órán, két részben dolgozhattak. A jövő héten írunk egy diktátot is.

     Természetismeretből szintén fognak felelni a tanulók. Lesz egy ábra, amin meg kell majd nevezni, melyik a magma, földköpeny, földkéreg. Másik rész az egészséges táplálkozásról szól majd. Különösen érdemes megtanulniuk az öt kerülendő anyagot az ételeinkben túlzott mértékben. ( só, cukor, mesterséges ízesítőszerek, mest. tartósítószerek, mest. ételszínezők.)

     A jövő héten napköziben a gyerekekkel  Domonkos Tímea kolléganőnk lesz. Akik még nem hozták be a novemberi napközipénzt, nekem adják oda, mert keddig le szeretnénk adni azt. Jövő héttől szedem a színházpénzt is, 5 euro. A papírgyűjtésünk eredménye az lett, hogy megint elsők lettünk az alsó tagozatban. Majdnem 90 eurót kaptunk. Megjegyzem men sokkal többet költöttem eddig tanszerekre a negyedik évfolyamban, szintén az osztálypénztárból.

 

Házi feladat:

fogalmazás: A csicsóka - keddre ( A fogalmazás házi feladat jó gyakorlat arra is, miként kell az időt jól beosztva, idejében megírni ezeket a munkákat. Ha az írás hétfő estére torlódik, legközelebb valamit érdemes változtatni ezen. )

matematika: L : 24. old. 4., 5., Z : 41. old. 4.

olvasás: Te ezt még úgysem érted

írás : Megjelent egy új feladattípus házi feladatra. A tanulóknak arra a két kérdésre kell önállóan, saját szavaikkal, tehát nem kimásolva a fenti olvasmányból megválaszolniuk, hogy: 1. Mit kapott a nagyi az óvodában? 2. Miért örültek a gyerekek, hogy a nagyi nyugdíjba megy? Ez nagyon nehéz feladat, mert az értő olvasással, lényegkiemeléssel és fogalmazáskészséggel is összefüggésben van. Ráadásul a pontos válasz az olvasmányban szétszórva található.

szlovák nyelv : A tanulók gyakorolhatják minél folyékonyabban olvasni és minél pontosabban lefordítani a kapott feladatlapot, amin 3 rövidke olv. található: V detskej izbe, Upratovanie, V kuchyni. A tanulók írják le a Čo budeme variť tento týždeň? részt.

 

Tisztelettel M. P.

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3