Osztályok hírei

Meséről Mesére

Tisztelt Szülők!

    Hétfőn vendégünk volt a dunaszerdahelyi Csallóközi Könyvtár egyik alkalmazottja, akit Szilvia néninek hívnak. Több mesével is sikerült megajándékoznia az osztályunkat, melyhez csodálatos rajzok is készültek. Megdicsérte a gyerekeket, mert figyelmesen hallgatták végig meséit és bátran válaszoltak kérdéseire. Örültünk ennek az órának, hiszen mi is próbálunk becsempészni pár mesét a hétköznapjainkba, mellyel színesebbé szeretnénk tenni az olvasás órákat.

 

Olvasás – A héten főleg a hangösszeolvasásra fektettük a hangsúlyt. Az adott szóképek kezdőhangjaiból szavakat olvastunk, rajzoltunk. Tetszett a gyerekeknek. Ezt főleg feladatlapokról gyakoroltuk, amit a dossziéjukba tettek, és az olvasókönyv 22. és 23. oldaláról. Mivel az ismétlés a tudás anyja, ezért állandóan ismételjük a már tanultakat. A gesztenyézés-hangok kirakása, szótagolás, hangösszeolvasás is szerepet fog kapni még az elkövetkezendő hetekben is. Pénteken megismerkedtünk a kis nyomtatott a és a nagy nyomtatott A betűvel. A sok mosolygó arcocska boldogan tekingetett az alma hívóképére.

Írás – Továbbra is vonalvezetési gyakorlatokat, betűelemeket, kapcsolásukat gyakoroltuk. Már a „fecske” betűelem írásánál észrevettem, hogy a gyerekeknek határozottabb, biztosabb a vonalvezetése. Figyelmeztetni kell még őket írásközben a helyes testtartásra, ceruzafogásra, mert alapja a szépírásnak.
Kérem Önöket, hogy írásból csak annyit írjanak meg, amennyit a leckefüzetben feljegyeztünk. Gyakorlásra a napis füzetet is lehet használni.

Matematika – megtanultuk a 3-as, 4-es, 5-ös és a 0 számjegyeket és írásukat. Soknak hangzik, de annyira szeretik a matematikát, hogy úgy szívják magukba a tudást, mint a szivacs a vizet. Mindenki nagyon jól teljesít. Eljátszottuk a párosítást, hogy az egynek, háromnak és ötnek nincs párja, tehát páratlan számok. Összehasonlítottunk relációjelekkel, párosítottunk, valamint bontással erősítettük a mennyiségfogalmat. A bontásnak nagyon fontos szerepe lesz az összeadás és a kivonás tanulásánál, ezért készségszinten kell elsajátítaniuk.
A számok írását még fogjuk gyakorolni egy-két tanulónál fordult elő, hogy a nulla számjegy írása „szilva” betűvé akart válni. Házi feladatra most többet adtam matematikából, aminek a gyerekek nagyon örültek, mivel most hétvégén az olvasási gyakorlatokat pihentetjük.

Szlovák nyelv - Gyönyörűen megtanultak 10-ig számolni, de sokuknak már nem volt teljes mértékben újdonság. Hozzá még egy dalocskát is tanulgattunk, amit a következő linken tekinthetnek meg: https://www.youtube.com/watch?v=EBMD5kW4Gcc
Azt a feladatot kapták, hogy próbálják meg 10-től visszafelé is elmondani a számokat.
A V triede tananyagból sikerült mindenkit lefelelteni, szépen tudták mindannyian. Az iskolatáskában lévő tárgyakat is felsoroltuk és elmondtuk, mi az, ami nem szükséges. A munkafüzet 9. oldaláról kell tudni a szavakat, 3 új szó található közöttük (tie papuče, to jablko, ten rožok). A következő kérdésekre is gyakoroltuk a választ:
Čo je v školskej taške? - V školskej taške je peračník, kniha, zošit, pracovný zošit…-mindent felsoroltunk, ami az iskolatáskához van kötve
Čo sú v školskej taške? - V školskej taške sú zošity, knihy, ceruzky, pracové zošity. – Többes számban csak ezt a négy dolgot említettük. Erre a két kérdésre kellene tudni válaszolni, ez által gyakorolják a je és a sú használatát.

Házi feladat:
Sárga matematika Mf: 45./2.
Számolófüzet: 16./1.,2.,3.
Írás (nagy): 9. oldalon az első négy sor
Szlovák MF: 9.old - Čo je v školskej taške? és Čo sú v školskej taške? kérdésekre válaszolni a fent leírtak alapján.

Kellemes pihenést mindenkinek!
Tisztelettel Fehér Zsanett

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3