Osztályok hírei

Október 2. hete

Tisztelt Szülők!

    Ez a hét a honismereti projekt lázas megvalósításában telt, ami még a jövő héten is tartani fog. A gyerekek nagyon szeretnek önállóan kutatni, felfedezni, amit nagyszerűen bizonyít az, hogy délutánonként is ezzel foglakoznak.
    Ezzel a héttel lezártuk az év eleji felmérők megírását. Már csak a matematika (osztályátlag: 1,65), és egy szövegértő hiányzott.

    Magyar nyelv: A szótővel és a toldalékokkal foglalkoztunk a hét elején. Új szavakat alkottunk, valamint növeltük a szókincsünket is. A hét vége felé a fő témánk a magyar nyelv szépsége, és annak tisztaságának ápolása, és megóvása volt.
    Fogalmazás: A fogalmazás előkészületi részével, az anyaggyűjtéssel munkálkodtunk. Fő feladat az anyaggyűjtés módjainak felismerése, és helyes alkalmazása volt.

    Olvasás: Témánk a család és a szeretet volt. Az olvasmányaink is ezekhez a témakörökhöz igazodtak. Fő feladat a kifejező versolvasás, illetve a vers formai és tartalmi elemzése volt.

    Szlovák nyelv: Folytattuk tanulmányainkat az iskola témakörével, valamint a hét második felétől egy új, és egyben nehezebb olvasmányt kezdtünk el. Fő feladat az értő olvasás. A nehezebb szavak megtalálhatóak a szótárakban. Pár tanuló már pénteken szeretett volna felelni, akiket nagy örömmel meg is hallgattam. Hétvégére marad ez az olvasmány ismétlésként.

    Matematika: Amint azt már írtam, a belépő felmérő kapott nagyobb hangsúlyt, valamint az írásbeli szorzás gyakorlása. Geometrián folytattuk az egyenesek kölcsönös helyzetének gyakorlását, a merőleges egyenesek és a párhuzamos egyenesek szerkesztését.

    Természetismeret: Az energiával, valamint a hatásaival foglalkoztunk. Ismétlésként feladtam az eddig tanultakat.

    Honismeret: Minden nap helyet kapott a készülőben lévő projektünk. Délutánonként is dolgoztunk rajta, ugyanis nem elegendő a heti egyszeri tanóra a tökéletes megvalósítására. Hétvégére kértem a tanulókat arra, hogy azokat a feladatokat amelyeket szétosztottak maguk közt, azt még egyszer nézzék át, dolgozzák ki.

    Lezárult az őszi papírgyűjtés. Nagyon szépen köszönöm mindazoknak, akik hozzájárultak a gyűjtéshez.

    Kellemes hétvégét!

    Tisztelettel: Horváth Tamás

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3