Osztályok hírei

Levelet osztó október

Tisztelt Szülők!

Először is köszönöm mindenkinek, aki a papírgyűjtésbe bekapcsolódott. Minden kis pénzecske jól jön a kasszánkba. Jövő héttől igazi hűvös időt jósolnak, mégis a meleg pulóverek helyett inkább az osztályba vékonyabb pólót javaslok. Fölé vegyenek kardigánt és kabátot. Egyszerű a magyarázat, mert a szünetekben állandó mozgásban vannak, megizzadnak.
A versenyekre való felkészülés nagy kedvvel zajlik. Nagy öröm számomra, hogy végtelenül érdeklődőek és önállóak. Ezen a héten már szépen köszöntek mindenkinek, fegyelmezetten vonulunk le tornára, a tanítási órákon figyelnek, dolgoznak. Szóval úgy lassacskán alakulunk. Persze vannak kisebb-nagyobb fegyelmezési problémák. Következetesen és igazságosan próbálok nevelni és fegyelmezni. A mindennapos apró gondokat igyekszem lerendezni az osztályban a tanulókkal. Súlyosabb magaviseleti problémákat megbeszélem a szülőkkel is. Szerencsére ritkán kell. Köszönöm, hogy hozzám és Zsuzsa tn.-hez is bizalommal fordulnak.
Magyar nyelv: Több nyelvtani és szövegértéses feladatlapot megoldottunk. Főleg a helyesírást gyakoroltuk a belépő felmérő hiányosságaiból kiindulva. Nagy hangsúlyt fektettem a mondatalkotásra, mondatbővítésre, a főnevek ragozására kérdések alapján. Nagyobb munkánk a jövő héten a Dióverés c. vers megtanulása lesz, eléggé hosszú költeményről van szó.
Szlovák nyelv: Kedy má Hanička modrú školu c. olvasmányt feleltettem. Ketten nem kaptak egyest, tehát nagyon szépen olvastak, helyes kiejtéssel és ragozással. Irásban feleltek a V triede témakörből. Mindenféle különösebb felkészülés nélkül kapták feladatul a szeptembertől többször használt mondatokból kipotyogott szavak pótlását. pl: Chodím do ............. triedy. Vpredu je ................ tabula. ..... Két tanuló kivételével mindenki egyesre írta. Végtelenül elégedett voltam.
Matematika: végre jegyet kaptak szorzásból és osztásból, mert csak 3-4 gyerek nem tudta egyesre. A szorzótáblát mindig ismételni kell, mert elfelejtődik. Elkezdtük a hatos szorzót. Rengeteg szöveges és különféle érdekes feladatot megoldottunk. Ezek alapján írattam velük a már megoldott feladatokhoz hasonló példákkal egy kis feladatlapot. Fele osztály tudta kitűnőre megoldani. Ennek annyira nem örültem.
Hétvégére javaslom a természetismeret és honismeret füzetek átlapozását. Itt említem meg, hogy a honismeretre készített rajzot leosztályoztam. Gyerekeknek mindig mondogatom, hogy tanulják, mert számonkérés lesz. Hétfőn fogalmazásra is van feladatuk, amit még a múlt hétfőn kaptak, nehogy elfeledjék. Ezt is sokszor említettem a héten, hogy lehet délutánonként ezzel is foglalkozni. Feladatok hétvégére: l szövegértés feladatlap, 1 matematika feladatlap
szlovák 20.oldal O škole pod stolom - olvasni
Kellemes hétvégét kívánok! Gyújtsanak be a kandallóba, szőlőt ropogtatva és sült tököt majszolgatva élvezzék egymás társaságát!

Tisztelettel: Bánki Melinda

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3