Osztályok hírei

Az első hónapon túl

Tisztelt Szülők!

Olvasás – egy jó hírrel kezdeném a tájékoztatómat. A szerdai napon egy oldalas ellenőrző lapot kaptak a gyerekek, mellyel a szótagolási ismeretüket ellenőriztem, és örömmel közlöm, hogy mindenkinek egyesre sikerült. Zöld színnel írtam be az ellenőrzőbe, mert fontos osztályzatnak számít. Továbbra is az Ábécéskönyv előkészítő részénél tartunk, „tégláztunk”, korongoztunk. A hangoztatás terén még sokat kell gyakorolnunk. Gesztenyék segítségével próbáltuk kirakni a szavak hangjait. Pld.: d-i-ó – 3 gesztenyét kellett maguk elé helyezni. Nagyon tudtak örülni, ha jól dolgoztak. J Köszönet a gesztenyékért Kraus Antóniának és Bernadettnek. Házi feladatra a kaptak egy lapot, melyen a M hang keresésére találnak játékos feladatot, és a másik oldalon be kell keretezni azt a képet, amelyik nevében a kijelölt hangot hallják. Elmondtuk közösen a gyerekekkel is, hogy az egér – e hang, érem- é, ing- i, óra-ó, ezeket a hangokat keressük a többi szóban. Nem mindenkinek sikerült elmondania még a kedvenc meséjét, ezt még a jövő héten is fogom tőlük kérni. Bármilyen rövidke mesét elmondhatnak, de értékelni csak azt a mesét tudom, amelyből még nincs osztályzatuk.

Írásból a szántás betűt és a háztetőt gyakoroltuk. Úgy látom a kisebb alakok írása szebben megy nekik, mint a nagyobbaké. Mivel nagyon sokat írtunk, ezért kötelező házi feladatot nem adtam nekik, de mondtam nekik kedvükre gyakorolhatnak egy lapra.

Szlovák nyelv – Ezen a héten a tankönyv 13.-15. oldalán található szavakkal, versikékkel foglalkoztunk. A 11. oldalról az E betű helyes ejtését gyakoroltunk. A táblára helyezett képeket tanulták meg megnevezni, viszont ez nem található meg a tankönyvben: medved´, kefa, črep, sekera, žemľa, televízor. Pénteken mindenki hibátlanul nevezte meg ezeket a szavakat is a képekről. A hangok ejtését egész évben gyakoroljuk. A 12. és 13. oldal szavait fantasztikus gyorsasággal sajátították el a gyerekek. Mivel a tartós tudás a cél, ezért mindig visszatérünk a már tanultakhoz. A munkafüzet 8. oldalát kapták átismételni hétvégére a gyerekek. Egész héten mondogattuk, bevallom, vannak benne nehezebb szavak, ( to pravítko, tá nástenka, to strúhadlo) – ami nehezebben ment, de mindenkinek sikerült szépen kiejtenie, ezért tudom, hogy sikerülni fog a memorizálás is.

Hét tanulónak kicseréltük a szlovák munkafüzetét, így most már mindenkinek egyeznek az oldalak. A régi alapján kiszínezhetik az újban is a már megoldott feladatokat, hétfőn pedig beszedem tőlük a régi munkafüzetet.

Matematika- A több, kevesebb, ugyanannyi fogalmát gyakoroltuk, valamint a relációjelek  (˂, ˃, = ) használatát. Összefoglaltuk a szeptemberben tanultakat. Nagyon szeretnek a kivetített táblára dolgozni, mindenkit ki kell hívnom, hogy ne legyen sértődés. J Ennek én is örülök. Gyakorlásra szorul még a jobb és bal irányok automatizálása. Ezt gyakorolhatják játékosan a testükön a szülőkkel is. PL.: Hajlítsd be a jobb lábad! Takard le a jobb szemed! stb.

Házi feladat:

Szlovák nyelv- munkafüzet 8. oldal

Matematika- Számolófüzet 10. oldal

Olvasás – lap ( kedvenc mese elmesélése)

Találnak a házi feladat füzetben egy tájékoztatót a Difer vizsgálatról. Iskolánkon lehetőség van e diagnosztikus mérés elvégeztetésére. Kérem olvassák el és döntésükről jelezzenek a jövő hét folyamán. Köszönöm.

Mindenkinek örömteli hétvégét kívánok!

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3