Osztályok hírei

Meseország

Tisztelt Szülők!

    Meseországban jártunk. A magyar népmese napját szerdán ünnepeltük meg. A gyerekek beszámolót és rajzot hozhattak egy-egy elolvasott meséjükről. Bemutatták osztálytársaiknak, akik csodálattal és elismeréssel hallgatták őket. Nagyon ügyesek voltak. Mindenkit egyessel jutalmaztam. Utána csapatokat alkottak, négy csapat versenyzett a mesék világából összeállított kérdésekből, fejtörőkből. Bergengócia,Óperencia, Manóország és Tündérország fantasztikus versenyzői igazán okosak voltak. A nap végén magyar népmesét vetítettem nekik. Jól szórakoztunk.

     Minden tantárgyból sikerült megírni a belépő felmérőket. Nagy büszkeséggel és megnyugvással vettem tudomásul, hogy egyik tantárgyból sem lett dicséretesnél rosszabb osztályzat.

    Szövegértés: 20-ból 17 kitűnő, 3 dicséretes
    Magyar nyelv: 13 kitűnő 7 dicséretes
    Szlovák nyelv: 15 kitűnő 5 dicséretes
    Matematika: 16 kitűnő 4 dicséretes

    Magyar nyelv: Isten veled, gólyamadár c. olvasmányból feleltek. Legtöbbjük olvasása magabiztos, folyékony, szövegértő.
    Matematika: a szorzótábla még mindig nem megy mindenkinek. Lehet otthon is gyakorolgatni.
    Szlovák nyelv: a héten a Bola raz jedna trieda c. vers tanulása vitte el az erőnket és az időnket. Most nem rajz vagy mozgás segítségével tanultuk, hanem kulcsszavakkal. Ezeket a felelésnél is nézhették a tábláról. Hárman nem tudtak egyest szerezni. Tehát a hosszú vers ellenére, megbirkóztak a feladattal.
    Hétfőre honismeretből még hétfőn kaptak egy rajzos feladatot, jegyet kapnak rá. Nehogy feledésbe merüljön.

Hétvégi feladat: 1 feladatlap szövegértés
                                     1 feladatlap matematika

Jövő héten hétfőtől csütörtökig papírgyűjtés lesz. Reggel 7-től délután 3-ig.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. Kellemes hétvégét!
Bánki Melinda

"Az ősz jegyében...dióhéjjal dolgoztunk! Szép alkotások születtek!"

Nagy Bugár Zsuzsa

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3