Osztályok hírei

Az új tanévben

Tisztelt Szülők!

    Szeretettel köszöntöm Önöket a 2015/2016-os tanévben ezen az információs csatornán keresztül is. A gyerekek számára a két hónap hosszú idő. Könnyen hozzá lehet szokni a késői lefekvéshez és felkeléshez, valamint az egész napos játékhoz. Fő célom, hogy a gyerekek ne csak fizikailag, hanem szellemileg is, teljes mivoltukba térjenek vissza az iskolába. :)  Az első munkával teli hét már mögöttünk van, amit „ Az ismétlés a tudás anyja!” mondással lehet a legjobban jellemezni.

 Szlovák nyelv - A harmadik évfolyam tananyagát ismételtük, illetve a nyári élményekről, kirándulásokról beszélgettünk. Keddre hiánytalanul megérkeztek a tankönyvek és a munkafüzetek is, ezért a fénymásolt lapokat már nem kell hordani. Két tananyaggal Spomineka na prázdniny, és a Koniec prázdnin című olvasmányokkal foglalkoztunk (olvastuk, fordítottuk, kérdésekre válaszoltunk). Házi feladatra az utolsó olvasmány marad ismétlésként, illetve a tankönyv 7. oldalán a 9 feladat.

Matematika – Ismétlés: összeadás, kivonás, szorzás, osztás – különböző feladatok során. Megérkeztek a Mozaikos munkafüzetek is, de még nem osztottam ki a gyerekeknek, mert még van pár feladat a régiben, amit még meg szeretnénk oldani. Geometrián szintén a tavalyi tananyagot ismételtük: pontokat vettünk fel a síkba, egyeneseket, szakaszokat szerkesztettünk és mértünk, valamint a merőleges egyenesekkel foglalkoztunk.

Magyar nyelv – átismételtük az ábécét, a mondatfajtákat, majd az igét, főnevet, melléknevet, és számnevet. Olvasás órán elkezdtük az olvasmányok olvasását. Újra felelevenítettük a helyes olvasás szabályait.

Honismeret – a harmadikos tananyagot ismételtük, valamint a bevezető óra keretén belül megismerkedtünk a portfólió fogalmával, kijelöltük az osztályunk krónikájának íróját is, aki ismét Rózsa Emília lett.

Természetismeret – ismételtünk.

Tisztelt Szülők!

Iskolánk igazgatósága tisztelettel meghívja Önöket 2015. Szeptember 22-én (kedd) 16:30 órától tartandó közös szülői értekezletünkre, majd utána szeretettel várjuk Önöket a IV.D szülői értekezletére is.

Tisztelettel: Horváth Tamás

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3