Osztályok hírei

Szeptemberi láz

Tisztelt Szülők!

Túl vagyunk az iskolakezdés első teljes hetén. ☺

Meglátásom szerint a gyerekek élvezik az iskolát, mivel nem egyszer előfordult, hogy szólni kellett, hogy tegyék le a ceruzát, mert szünetre megyünk.

Az első napokban fáradékonyabbak voltak, de egyre többet bírnak figyelni és munkálkodni. Gyorsan megszokták a fegyelmet, amit az iskolában be kell tartani.

Az órákon nagyon szorgalmasak, követik az utasításokat, ügyesen, csendben végzik az önálló feladatot is. Bár néha van egy-két kisebb beszélgetés, járkálás, de alapvetően a figyelmüket le lehet kötni, és képesek hosszabb ideig is koncentrálni.

Ezúton szeretném megköszönni a szülők együttműködését, hogy sikerült mindent bebiztosítani gyermekeik számára, valamint, hogy az adminisztrációs munkánkhoz szükséges kitöltendő lapok is időben beérkeztek. Köszönet érte!

A füzetcsomagok is megérkeztek, amit folyamatosan kapnak majd meg a gyerkőcök.

A munkafüzetek nagy részét már kiosztottam, de a szövegértést gyakorló füzetet a második félévben fogják csak használni, ezért azt még nem kapták meg.

A leckefüzetben mindenki mindig megtalálja a hétvégi házi feladatot. Az ellenőrzőket is szétosztottuk, melynek az első oldalát kérném szépen kitölteni. Aki esetleg nem vitte haza, hétfőn majd kitöltheti.

Szlovák nyelv

A hét elején a Zlatá brána c. dalos játékkal kezdtük a tanulást, majd a dievčatko a chlapec szavak elsajátításával folytattuk egy szembekötősdi keretén belül. Ezen kívül mindenki megtanulta és el is mondta a Ja som ja, ty si ty… c. kiszámolót, majd megtanultunk bemutatkozni. Ezt is sikerült teljes mértékben mindenkinek elsajátítani. Csütörtökön tanulgattuk a Dobré ráno, dobrý deň dalocskát, majd pénteken átismételtük a hét folyamán tanultakat. A hétvégén csak ismételjenek, mondják el szüleiknek mit tanultak a hét folyamán, legyen ez számukra a házi feladat.

Matematika

Mivel az azonosságok és különbözőségek, az apró eltérések felismerése a sikeres tanulás alapfeltétele, különösen az írás és olvasás elsajátításához nélkülözhetetlen, ezért főként e témával kapcsolatos feladatokat oldottunk meg. Számláltunk különböző tárgyakat, ami az osztály többségének rutinszerűen ment. A jobb és bal irányok megkülönböztetésével még folyamatosan foglalkozunk, mivel ez okoz némi nehézséget több tanuló számára. A számvázoló füzetecskében szorgalmi feladatként gyakorolhatják az első oldalt, amely a szaggatott vonalak összekötésének begyakorlására alkalmas. Ez a feladat sem lesz már újdonság számukra.

Olvasás

Hangsúlyt fektettünk a beszéd és a beszédértés képességének fejlesztésére, a szóbeli szövegalkotás megalapozására. Mondatokat alkottunk képsorról, eseményekről, élményekről. Az egy napom története tananyag keretén belül megállapítottuk az időrendet, majd sikeresen beszámoltak a gyerekek egy napjuk történéseiről. A mondatokat tartalmilag is bővítettük, pontosítottuk: ki?, mi?, hol?, mit?, mikor? kérdésekre válaszoló szavakkal. Házi feladatra

A kismalac és a farkasok c. történetet kell elmondaniuk pár mondatban hétfőre, az események sorrendjének megfelelően. A következő linkre kattintva meg is tekinthetik ezt a magyar népmesét, amit már a suliban is megnéztünk.

https://www.youtube.com/watch?v=wDFL_vPKVDk

Házi feladat:

Olvasás – 7.oldal – pár mondattal elmondani A kismalac és a farkasok c. mese történetét

Matematika (sárga MF) – 12.oldal

Szlovák nyelv – 5.-6. oldalon lévő dalocska, versike átismétlése

                           Ako sa voláš? Volám sa…, Dobré ráno, dobrý deň - dalocska ismétlése

Kellemes hétvégét mindenkinek!

Tisztelettel: Fehér Zsanett

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3