Osztályok hírei

Még egyszer az erdei iskoláról

Tisztelt Szülők!

 

     A múlt héten összefoglaltam mindazt, amit az erdei iskola kapcsán tudniuk kell. Az elmúlt héten több szülőt kérdezgettem, hogy elég információt adtam - e. A következőkkel egészítem ki. Önök kaptak három kitöltendő kérdőívet, amit köszönettel konstatálom, hogy mindenki péntekre visszaküldött. Ezek között volt egy, amiben a szülő felelőséget vállal a gyereke szófogadatlan viselkedéséből adódó anyagi károkért. Mindig hangsúlyoztam, hogy a gyerek nem működik távirányításra, hogy miként viselkedik, az attól is függ, hogy milyen alapnevelést kap, de attól is, hogy miként szervezzük mi ottlévő pedagógusok a tevékenységüket. Én nem is feltételezem egyik osztályomba járó gyerekről, hogy tudatosan szófogadatlan legyen. Ebben nem érzek problémát.

A következő a biztosítás. Az a biztosítás, amit Önök megfizettek az év elején, az arra jó, ha a tanulók baleset éri, akkor a sérüléstől függően napidíj illeti a családot. Külföldre, utazásra az esetleges orvosi beavatkozásra, a tanuló által okozott kárra, illetve a gyerekeket ért anyagi kárra egy újabb biztosítást kötöttünk, ami reményeim szerint minden egyes centje a biztosítót fogja gazdagítani és semmit nem fogunk felhasználni. Most már tudom, hogy a táb orban van internet hozzáférés, ezért igyekszünk minden nap információt közölni a napunkról az iskolánk honlapján. A szobák elosztásásról a gyerekek óhaját is maximálisan figyelembe vesszük, hiszen nekünk felnőtteknek is fontos, hogy kikkel töltjük szabadidőnket. A tanulók az erdei iskolába hozhatnak még olyan társasjátékot, ami nem foglal nagy helyet. Csütörtökön beszéltem az autóbuszsofőrrel, aki visz minket. Igyekszik beállni hétfő reggel az iskolánk udvarára a hátsó kapun, hogy kényelmesen berakodhassunk. Jó lenne, ha 7. 30 és 8. 00 között megérkezne mindenki, berakodunk és 8 óra után elindulhatunk, mert 11 és 12 között várnak minket Sopronban. Az első nap csak vacsorát kapnak a gyerekek, ezért úgy pakoljanak, hogy ebédre legyen mit enniük a hazaiból. A vacsora viszont tartalmas lesz. Pakoljanak a tanulóknak egy szilonzacskót is, ha kidobnák a taccsot, ne a földön landoljon. Bár még el sem indultunk én már a megérkezésről szeretnék pár gondolatot írni, mert átéltem már párat. Arra kérek minden szülőt, ha megérkezünk, egy mondattal vegye fel a kapcsolatot a pedagógussal ez szól a többi osztály tanulóinak szüleihez is, ne rohanjanak, hogy nekünk legyen egy kis alkalmunk, hogy regisztráljuk azt, hogy megfelelő kezekbe adtuk át a tanulókat. A tervezett érkezésünk du. 4 és 5 óra közé számítjuk. Ajánlom, hogy működjön egy hírlánc, ami pontosíthatja a megérkezésünk idejét. Ez azért lenne jó, mert nem mindegy, hogy 16.01 -kor, vagy 17. 20 kor jövünk meg. Ne kelljen feleslegesen várakozni. Én pld. biztos, hogy legalább 3 szülőt,  Ritát, Miklós Beát és Orsolyát idejében értesítem kb. 10 perces pontossággal, hogy  mikor érkezünk.

Információk az erdei iskolába nem jövő tanulók számára. A 3. B, C és D otthon maradt tanulóiból egy hétre egy osztály alakul. Ők 21 -en lesznek. Hétfőn, kedden és szerdán délelőtt Varga Annamáriával lesznek, napköziben pedig Szabó Nóra kolléganőnkkel. Csütörtökön és pénteken pedik megfordítva. Hétfőn délelőtt gyermeknap, tehát a tanulók nem tanulnak, öltözzenek sportosan, mert az idejüket az udvaron töltik majd különböző vetélkedőkkel, sportolással. Keddtől a 3. C osztályban a 3. B osztály órarendje szerint tanulnak.   

 

    Az elmúlt héthez. Négy órát helyettesítettem. A három angolt és az egy zenét. Mindezt arra használtam fel, hogy geometriáztam a tanulókkal. Gyakoroltuk a négyzet és a téglalap szerkesztését, továbbá azon meghatározásokat, hogy mitől téglalap a téglalap és mitől négyzet a négyzet. Szlovák nyelvből kiosztottam az első diktátokat és mindjárt írtunk egy másikat is, ami látó - halló diktát volt, ami azt jelenti, hogy először leírtam a táblára az egész szöveget, majd részletesen megbeszéltük a háklis dolgokat. Majd letöröl tem a táblát és lediktáltam a mondatokat. Nagyon jól sikerültek, szerettem volna motiválni a tanulókat, hogy úgy kezdjenek el szlovák diktátokat írni, hogy sikerélményük van. De! Iparkodniuk is kellet. Matematikából nagyon jól állunk. Minden az ebben a tanévben tervezett tudnivalót átvettünk. Ezen a héten egyrészt már ismételtünk, másrészt pedig kiegészítő tananyagokkal foglalkoztunk. Ezek a törtrészek és a negatív számok voltak.

 

Házi feladat:

Egy házi feladatot kaptak a tanulók fogalmazásból, amit a visszaérkezésünk utáni hétre csütörtökre kérek. A címe A hon védelme. Ennek témája a honfoglalás ideje, az ősi magyarok fegyverzete, harcmodora, a Pozsonyi csata . Egyik fogalmazásunk sem volt ennyire előkészítve. Nagyon sokat foglalkoztunk ezzel a témával honismereten, és ezen a héten egy élő bemutatón vettünk részt egy lovasíjász jóvoltából. Csütörtökön megírtuk a fogalmazás szógyűjtését és vázlatát. Kérem ennek a fogalmazásnak a piszkozatát is. Csak a füzetbe beírt fogalmazást fogom leosztályozni. Csütörtök& ouml;n voltak hiányzóink. Bogi használhatja Barnabás vázlatát és szógyűjtését, Hakszer Dávidnak és Lindának pedig megszervezem, hogy az erdei iskolából való megérkezéskor megkapják a szógyűjtés és vázlat fénymásolatát. Ez a fogalmazás azért is fontos lesz, mert tartalmára honismeretből is kapnak rá a tanulók osztályzatot. Tehát június 11 -re önállóan megírt gyönyörű szép fogalmazásokat várok. Addig viszont sok víz lefolyik a Dunán, koncentráljanak az elsőáldozásra, az erdei iskolára, a Bajnokok Ligája döntőre / jún. 6. szombat /.

 

Tisztelettel: M. P.

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3