Osztályok hírei

Egy újabb rövid hét...

Tisztelt Szülők!

Magyar nyelv:
Olvasás órán folytattuk az olvasókönyvünkben megtalálható történetek olvasását, figyelve a helyes olvasási technikákra. A jövő héten szövegértésből szeretném írásban lefeleltetni a gyerekeket.

Nyelvtan: Megírtuk a 8. tollbamondást. Nagyon szép eredmények lettek, 16 egyes, 2 kettes és 1 hármas. A tanórán folytattuk az igék idejének gyakorlását.
Fogalmazás órán kiosztottam a házi feladatokat, szépen a tanultak alapján bemutatták a gyerekek a tolltartóikat.

Matematika:
Tovább folytattuk az írásbani kivonás gyakorlását, elmélyítését. A következő héten egy kisebb felelésre is lehet számítani, ahol a becslés, kivonás és az ellenőrzés kap nagy hangsúlyt.

Szlovák:
A jelzőtáblák után a közlekedés eszközeivel folytattuk tanulmányainkat. Megbeszéltük, hogy mivel járnak iskolába, milyen közlekedési eszközökkel utaztak már, kérdéseket kellett feltenni egymásnak, valamint be kellett mutatni egy tűzoltó, egy rendőr és egy mentőautót is (milyen jelzést ad, hogy néz ki, mikor kell hívni azokat).

Vasárnap Abonyban elsőáldozás lesz. Osztályunkból 4 tanuló vesz részt rajta.

„Ez egy fontos mozzanata a keresztény életre nevelésben az elsőáldozás pillanata, amikor az egyház közössége teljes értékű tagjaként ismeri el a gyermeket, aki értelmi, érzelmi fejlettségének eljut egy olyan szintjére, hogy még hatékonyabban gyarapíthatja tudását, hitbeli erejét. Számos alkalmuk lesz még életükben a bizonyításra, akár a szentségek megszerzésével, házasságkötéssel, családalapítással, de ez tartós további életformát, életmódot feltételez, nem csupán egy alkalomra szól, öröme minden áldozásban megismétlődik. Megerősít egy szövetséget mely a keresztséggel elkezdődött.“
(http://www.tocogorkat.hu/index.php/archiv/37-archiv/54-aldozas.html)

    Ezúton is sok boldogságot kívánok az elsőáldozóknak, az Úr Isten adja rájuk áldását!

Tisztelettel: Horváth Tamás

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3