Osztályok hírei

Május első hete mögöttünk

Tisztelt Szülők!

    Matematikából ezen a héten kiosztottam az írásbeli szorzást felmérő feleleteket. Mindenkinek egyes lett, 16 -an oldották meg a feladatokat hibátlanul. A tanórákon foglalkoztunk a műveletek sorrendjével és belekezdtünk az osztás témakörébe. A tervem az, hogy az erdei iskoláig minél több munkát elvégezzünk, így lesz kerek a 3. évfolyam matematikai töltete és még mindig lesz majd három hetünk, hogy ismételjünk. A jövő héten tervezek íratni egy felmérőt, amelynek a témája nehezebb írásbeli összeadás, kivonás, szorzás, ezek ellenőrzéssel, becslés nélkül. Továbbá műveletek sorrendje és az előbb említett műveletekre épült szöveges feladatok és nyitott mondatok megoldása. A házi feladatban említett feladatokat már több tanuló megoldotta, mert szerda délután a napköziben még tanultak, csütörtökön pedig nem volt matematika óránk.
    Szlovák nyelvből minél több tanulót lefeleltettem a múlt héten említett feladatlapból. Tekintettel arra, hogy magyar nyelvből átvettük az igeragozást, ez kihatással lesz a szlovák oktatásra is. Eddig szlovákból az igéket az egyes mondatokban esetlegesen ragoztuk, értelemszerűen, nem tarthattam előbbre, mint az anyanyelvből. Több minden mellett átvettünk egy feladatlapot, amelynek az egyik oldalán a Deduško c. olvasmány van. Ezzel az a cél, hogy a tanulók minél tökéletesebben tudjanak olvasni, minél pontosabban értsék az olvasottakat. A tartalma gyakorlásával a jövő hét elején még foglalkozunk. A lap alján 4 képes mondat található, amit így gyakoroltunk: Zošit je môj. Moja mamička je pekná. Pero je moje. Moje mačiatko je hravé. A tanulók a vonalakra ne írjanak semmit, mert fejből fogják elmondani a mondatokat. Másik oldalon szintén fejből kell felelni a kérdésekre. A képek alapján így gyakoroltuk: Gregor bol v kine. Dorotka bola v škole. Dievčatko bolo v knižnici. Deti boli v autobuse. Malinovci boli v obchodnom dome. Erre a képre gyakoroltunk egy másik feleletet is: Malinovci boli v obchode. Az obchodný dom -ot áruháznak, az obchod -ot pedig üzletnek fordítottuk. A feladatlapokat a tanulók hazavitték, de itt is letölthetőek. 1. feladatlap, 2. feladatlap.
    Magyar nyelvből is szeretném a tanulókat lefeleltetni, mennyire sajátították el az igék számának, személyének és idejének a megállapítását, a nyelvtan füzetben gyakorolt formában. pld. írni fogunk - jövő idő, T/1. A feleletben továbbá igék helyes ragozása is szerepelni fog a tanult sorrendben.
    Már vannak információim, hogy többen is komolyabb mennyiséggel bekapcsolódtak a papírgyűjtésbe, de azokat is nagyon tudom értékelni, ha a tanuló esetleg maga szedett össze pár kiló papírt és adta le, hiszen a mennyiség mellett ennek az akciónak van nevelő célja is.
    Ahogy a szülői értekezleten is említettem, a jövő héten fényképezik az osztályokat. A csoportkép 13 x 18 cm     1,6 euro. Egyéni kép, egy felvétel 3 darab, 10 x 15 cm 2,40 euro. Nem tudom pontosan mikor kerülünk sorra, ez attól függ, hogy az alsóbb évfolyamokkal milyen gyorsan halad a fényképész. Arra kérem a szülőket, ha szeretnék, hogy a gyerekük a csoportképen kívül is fényképeszkedjen, akkor az ellenőrző hátuljába írják le beleegyezésüket. Azt javaslom, hogy a csoportképeket fizessük ki az osztálypénztárból, mert van rá, Önöknek macera elküldeni, tehát csak az küldje majd a jelzett összeget, aki önállóan is fényképeszkedett.
    A múlt heti focitornáról csatoltunk pár felvételt, itt megtekinthető.
   Minden Anyukát, Nagymamát, szülőt, nagyszülőt nagy szeretettel meghívunk az anyák napi műsorunkra, amelyet május 11 -én, hétfőn, 16.30 - kor tartunk az osztályunkban.

Házi feladat:
olvasás: 95. oldalon minden versike, találós kérdés
matematika: zöld, 28/1., 2., 3., 4
nyelvtan: MF. 52/2a, 52/3b
szlovák nyelv: A felt említett feladatlapok és a Deduško c. olvasmányból másolják le a bejelölt részt

Tisztelettel: M. P.

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3