Osztályok hírei

Eseménydús hét

Kedves Szülők!

            Eseménydús hetünk volt, emiatt a számonkérés elmaradt. Hétfőn, rögtön az ebéd után, nyakunkba vettük a várost, sétáltunk, de akár túraként is tekinthetünk a megtett távra, hisz km-ekben számolhatunk. Elsétáltunk a Vámbéry térre, megtekintettük a Szent György-templomot Nagy Attila vezetésével. Egy vágyam teljesült az igazgatóság hathatós közreműködésével, hogy a templommal nemcsak kívülről, hanem belülről, szakavatott kísérettel ismerkedhessenek meg a gyerekek. Új ismeretekkel bővült a tárház, miközben fejlődött a szókincsük.

            Szerdán Tánctörténeti tanórán vettünk részt a díszcsarnokban az Ifjú Szívek közreműködésével. A hangulata fergeteges volt, az óra után, felérve az osztályba, gyakorolták a fiúk a látottakat. :-)

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.974280979257174.1073741968.219623118056301&type=1

            Meglepetéssel készülünk, de erről majd a jövő héten …

Magyar nyelv és irodalom:

            Az állatok témakörben beszélgettünk arról, hogyan gondozzák az állatok a kicsinyeiket (OK 35.oldal). Egy leírást olvastunk az őzről (OK 37.oldal), kiegészítve mindezeket egy feladatlappal, ahol az őz családtagjait neveztük meg, illetve az olvasottakkal kapcsolatos kérdésekre adtak választ. Néhányan az Őz c. olvasmányból olvastak, és mindezt nagyon szépen tették. Az olvasást már nem csak az otthoni felkészülés után kérem számon, hanem hét közben is. Elsődlegesen azoktól, akiknek látom, hallom, lendületesen megy az olvasás. Továbbra is a szótagolásnál maradunk, bár vannak, akik olyan ügyesen átlátják a szótagokat, s olvassák össze, hogy szinte folyamatosnak tűnik. Akiknek nem sikerül mindezeket teljesíteni, nem teszem szóvá, és a szülő se keseredjen el. Különbözőek vagyunk, más-más tempóval haladunk a tanulásban. Járni sem egyszerre, egy bizonyos életkorban tanultunk meg, stb. Mindig önmagához mérjük a gyereket, ne másokhoz, másokkal hasonlítsuk.

            Írásból a G, Gy és a M, N, Ny betűkkel ismerkedtünk meg. Az utóbbiakra még a jövő hét elején kitérünk, s folyamatosan gyakoroljuk őket.

Szlovák nyelv és szlovák irodalom:

            Új témakör a kert. A héten mi is elveteményeztünk, illetve részben. :-) András apukájának jóvoltából külön a lányok, külön a fiúk kiskertet kaptak az osztályba, virágládát, amibe különféle magok, palánták kerültek: snidling, saláta, karalábé, bab, kukorica, hagyma. S ezt a kiskertet a gyerekek gondozzák. Természetesen a díszkertben található cseresznyefánkról sem feledkezünk meg. A héten is megöntöztük … aztán meg az Égiek besegítettek, meglocsolták. :-)

            A tankönyv 37.oldalán új szavakat gyakoroltuk:

  1. megneveztük: šalát, kaleráb, ...
  2. mutató névmással: ten šalát, ten kaleráb, …
  3. Čo je to? To je …
  4. Aky je šalát?

            A következő oldalon (38.oldal) található versikét tanulgattuk. Majd az alatta lévő képekről mondatokat alkottunk (igyekeztünk, de most hogy így írom, eszembe jut, mennyire meleg volt az osztályban, mennyire nehezen ment az összpontosítás. Csak remélni tudom, hogy nem kell ülni felette sokat, nem volt eredmény nélküli az igyekezetünk.)

Kérdések, válaszok:

Kto je to? To je Erika/Zoltán/chlapec.

Kde sú deti? Deti sú v záhrade.

Čo robí Erika/Zoltán/chlapec? Zoltán/On sadí planty. Erika/Ona polieva kvety. Erika a Zoltán sadí strom/On a ona sadí strom. Chlapec zbiera čerešne.

Čo je to?

Ako sa volá chlapec/dievčatko?

Čo máme v záhrade?

Čo rastie v záhrade?

Matematika

            E héten az összeadást gyakoroltuk 20-as számkörben tízes átlépéssel. A következő héten folytatjuk a gyakorlást. Mielőtt áttérnénk a kivonásra tudáspróbát írunk, meglehet, hogy többet is. Részben tájékoztató jellegűt, kinek van szüksége még pontosításra. Egy tegnap megoldott feladatlap részben mutatja, hogy kivel szükséges újraértelmezni a felbontás módszerét.

            A hagyományos iskolai fotózásra május 11-től (hétfő) kerül sor. Elsőként a mi évfolyamunk ül a fényképezőgép elé. Csoportkép ára: 1,6 € (13x18). Egyéni képek: 1 felvétel 3db kép (első osztályos tanulóknak): 6 € (13x18), 1 felvétel 3 db kép: 2,4 € (10x15, 1 foto 0,8 €). Az igényeiket kérem feltétlen jelezzék hétfőn reggel, hogy a fényképésszel közölhessem. Köszönöm!

            Az anyukák, nagymamák köszöntője a mi osztályunkban május 12-én, kedden, 16.30 órától kezdődik fenn az emeleten. Sok szeretettel várjuk Önöket, családtagokat!

            Podhorná Noémi beszámolója:

Kedves Szülők! Szeretném Önöket , Titeket tájékoztatni a Szülői Szövetség gyűlésének témáiról.
Ahogy a Tan. néni is tájékoztatott minket, továbbra is folyik az oktatásügyi petíció aláírásgyűjtése. Ezúton szeretnék mindenkit megkérni, hogy aláírásával támogassa a petíciót.
A nyári napközi júliusban lesz, további információk a honlapon lesz feltüntetve.
Az immár hagyománynak számító majális, május 30-án lesz megtartva az iskola udvarán. Számos program várja a szórakozni vágyókat, légvár, kézművesség, tűzoltó bemutató, zene, foci, kosárlabda... 
A sütni szerető anyukák süteményt készíthetnek, amit ötven centért fognak árulni a helyszìnen, a bevétellel az iskolát segítjük. Lesz gulyás, pecsenye, amit szintén megvásárolhatunk egy euróért. Remélem, és gondolom is, hogy a sütemény készítésben minél többen részt veszünk! (árulni nem nekünk kell). 
Ha bárkinek bármilyen kérdése lenne, akkor szívesen válaszolok! Előre is köszönöm az együttműködést!

            Szülők, akik vállalták, hogy osztályunk nevében süteményt visznek a majálisra: Podhorná Noémi, Uszkay Sylvia, Gőgh Silvia. Köszönjük! Ha valaki még csatlakozna, kérem, jelezze.

            Házi feladat:

OLVASAS: OK 38.oldal: A róka, olvasni

ÍRÁS: 6.írásfüzet (M)

MATEMATIKA: Feladatgyűjtemény

SZLOVÁK NYELV: 37.-38.oldal

Kellemes hétvégét, jó pihenést kívánok!

Tisztelettel: Csörgö Marianna

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3