Osztályok hírei

A cseresznyefánk

            Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy vesszőcske. A kert szegletében szomorúan, magányosan tengette napjait, míg arra nem vette útját a kertész. Megtetszett neki a vesszőcske, hazavitte. Gondozgatta, öntözgette heteken, hónapokon keresztül. Telt, múlt az idő, a vessző megerősödött, fácskává cseperedett. A kertész egy szép napon azt gondolta, hogy  rábízza a fácska gondozását valakire. Alaposan megfontolta, ki lenne alkalmas erre a nemes feladatra. Talált is egy csapatot, akik nagy lelkesedéssel láttak hozzá a legszebb hely felkutatásához, amit egy díszkertben találtak meg. Egy szép áprilisi napon a fácska elfoglalta a helyét a kert legeslegközepén. Öröme határtalan volt. Mosolygós, kedves gyerekek tekintettek rá. Tudta, magányos napjainak immár örökre vége.  … A mese folytatását majd az élet írja. Remélem, beszámolhatok arról, hogy virágba borult, termést (cseresznyét) hozott, és a nagy melegben a fa alatt hűsöltünk. Így legyen!

Adós vagyok a szereplőkkel. A kertész szerepében András apukája, a gyerekek az osztályunk tanulói. Helyszín az iskolánk díszkertje.

Köszönet osztályunk kreatív, tevékeny szüleinek, akik ötleteikkel közös élményekhez juttatják osztályunk aprajait és nagyjait. Ezen a héten a Föld napja kapcsán. És nem utolsó sorban köszönet a szép helyszínért. :-)

Kedves Szülők!

Magyar nyelv és irodalom

            A tanév hátralévő részében „csak” az Olvasókönyvvel foglalkozunk. Ezen a héten meséket olvastunk: A telhetetlen kutya, A három kiscica és egy verses mesét, az Iciri-piciri c.-t.

Az utóbbit megpróbáltuk fejből is elmondani, néhányan már lefeleltek belőle. Ösztönzöm a gyerekeket, hogy az iskolában figyeljenek, sajátítsák el a házi feladatot. Szorgalmiként értékelem, kiemelten, és még a hétvégén értékes időhöz is jutnak, amit nem tanulással, hanem játékkal, szórakozással tölthetnek el.

            A héten elkezdtük a nagy írott betűk tanulását: A, Á, O, Ó, Ö, Ő, U, Ú, Ü, Ű, V. Tulajdonképpen két fajta mintára épülnek ezek a betűk, ezért nem nevezhető soknak. Néhányan annyira sietnének, hogy mi, többiek, alig győzzük a tempójukat. :-) Vannak, akik arról számoltak be, hogy már valamennyi nagybetűt tudják írni. Náluk különösen a helyes vonalvezetésre kell ügyelni, hogy megfelelő módon alakítsák a formákat.

Szlovák nyelv és szlovák irodalom

            Múlt heti leckét ismételtük a hét elején. Nem mindenki felelt, nem mindenkit osztályoztam le. Úgy döntöttem, hogy még e hétvégén is nézzék át, ismételjék, kellő mértékben rögzüljenek a tanultak. A héten új témakörbe kezdtünk, az egészség témakörébe. A 33.oldalon található versikéket tanulgattuk, valamint a lap alján lévő képekről mondatokat alkottunk:

1. Ona je zdravá.

2. On je zdravý. Bicykluje sa.

3. On je chorý. Má horúčku. Leží.

4. Ona je zdravá. Je veľa ovocia.

5. On je chorý. Má hnačku. Zjedol neumyté ovocie.

  1. On je chorý. Má zlomenú nohu.

Újra elővesszük a faliképeket, a betűtanuláshoz kapcsolódva. Ahogy tanuljuk a nagy írott betűket magyarul, a betűnek megfelelő bohóc/gyerek szlovák szavait sajátítjuk el. E heti bohóc/gyerek: Aurel, Ubul, Vierka. A bohócok már ismerősek, év elején átvettük őket, Vierka szavai között is van néhány ismert.

Matematika

            Egy új témakört kezdtünk matematikából: összeadás 20-as számkörben tízes átlépéssel. Apránként vesszük át, gyakoroljuk még a jövő hét folyamán is. Gyakoroljuk felbontással az összeadást és számegyenes segítségével. Ugyanígy járunk majd el az azt következő hetekben a kivonásnál. Ezért is fordítunk kellő figyelmet, időt a gyakorlásra, cél a feladat tökéletes megértése, elsajátítása.

A tanóra elején rendszeresen fejszámolunk. A tízes számkör gyakorlását céloztam meg. Aki 10-ig tud számolni, 20-ig is tud (tízes átlépés nélkül). Néhányan használják az ujjaikat, de a cél az lenne, hogy ujjak nélkül minél gyorsabban rávágják az eredményt. Gyakoroljuk: összeadást, kivonást, pótlást. A következő kérdéseket, feladatokat gyakoroljuk még folyamatosan (azért írom ilyen részletesen, hogy segítsem a közös munkánkat):

-        Hol laknak a számok? … számegyenesen

-        Sorold fel emelkedő, növekvő/csökkenő sorrendben a tanult számokat! 7-től!

-        Páros, páratlan számok

-        Nevezd meg a kisebb/nagyobb számszomszédot!

-        Melyik a tanult legkisebb/legnagyobb egyjegyű/kétjegyű szám?

-        Gondoltam egy számra:

-        páratlan, egyjegyű, kisebbik számszomszédja 4

-        páros, kétjegyű, a nagyobbik számszomszédja a 10 és az 5 összege

-        páratlan, egyjegyű a 7 és a 4 különbsége.

            E heti sétánk elmaradt, áttesszük jövő hétre. A napot még nem tudom előre megmondani, de mindenképp értesítek minden szülőt.

            A hagyományos tavaszi papírgyűjtés: április 27. (hétfő) – 30. (csütörtök) Az összegyűjtött papírt (külön újság, külön karton) reggel 7-től délután 15 óráig adhatják le az iskola udvarán.

HÁZI FELADAT

Olvasás: OK 28. oldal: Tavaszi varázslat – olvasni, 14.-15.oldal: Iciri-piciri – fejből

Írás: 6.ÍF

Szlovák nyelv: 33.oldal

Matematika: Feladatgyűjtemény

Kellemes hétvégét kívánok!

Tisztelettel: Csörgő Marianna

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3