Osztályok hírei

Papírgyűjtés előtt

Tisztelt szülők!

    Az elmúlt héten elsősorban a már átvett tananyagok rögzítése, illetve az új anyag átvétele, megértése volt a fő cél. Matematikából az írásban való összeadásból, és becslésből írásban feleltettem a gyerekeket. Négy tanuló kivételével nagyon jól sikerültek. Nekik főleg a becslés okozott némi nehézséget, de pénteken már ki is javították.
Szlovák: A Príhoda na jar című olvasmánnyal kezdtük el a hetet. Olvastuk, fordítottuk. A gyereknek kérdéseket, és feleleteket kellett alkotniuk az olvasmányból. A hét második felében elkezdtük a Poďme sa hrať na dvore! olvasmányt olvasni, fordítani. Hétvégére a házi feladat is ebből van: olvasni, fordítani + megtanulni a szavakat a szótárban.
    Magyar nyelv: A főnevek után az igékkel kezdtük foglalkozni. Megbeszéltük a két szófaj közti különbségeket, igéket gyűjtöttünk stb. A hét második felében már az igék ragozásával foglalkoztunk.
Olvasás, fogalmazás: Olvasásból két új olvasmányt olvastunk, valamint másolási gyakorlatokat végeztünk. Fogalmazásból folytattuk a leíró fogalmazások gyakorlását, illetve a tárgyak bemutatását. Házi feladatra Az én tolltartóm címmel egy leírást kérek a következő fogalmazás órára.
    Matematika: Az előzőekben már említett felelet után elkezdtük az írásban történő kivonást, és becslést. Sokat segített, hogy az összeadás során már jól begyakoroltuk a becslét, ugyanis így a kivonásos feladatoknál már nem okozott nagy fejtörést a gyerekeknek. Fontos, hogy otthon is a megfelelő matematikai szakkifejezésekkel nevezzék meg az egyes tagokat a kivonás során (kisebbítendő, kivonandó, különbség).
    Természetismeretből írásban feletek a tanulók (érzékszervek témaköréből) 1,2 átlagot sikerült elérniük, aminek nagyon örültem. Honismeret órán hazánk híres nagy városaival ismerkedtünk.

Tisztelt Szülők!
    A hagyományos tavaszi papírgyűjtést 2015. április 27-től 30-ig (hétfő, kedd, szerda, csütörtök) tartjuk az iskola udvarán. Az összegyűjtött mennyiségeket (külön az újság, külön a karton) reggel 7:00-től délután 15:00-ig lehet leadni.
Buzdítom osztályunk szülői közösségét, hogy mimnél többen kapcsolódjanak be, hiszen ezzel gyermekeiket, iskolánkat támogatják.

Üdvözlettel: Horváth Tamás

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3