Osztályok hírei

Még egy negyed van hátra

Tisztelt Szülők!

    Magyar nyelvtanból tovább foglalkoztunk az igék ragozásával. Most ott tartunk, hogy megtanultuk megállapítani egy igéről a számát, személyét és az idejét. Ezzel kapcsolatosan állandóan foglalkozunk a személyes névmásokkal, az igeragokkal, a kötőhanggal, az ikes igék megfelelő ragozásával egyes szám első személyben. Kiosztottam a még múlt héten megírt nyelvtani felmérőket, amelyek a főnevekről tanultakat volt hivatott felmérni. 16 tanulónak sikerült egyesre, egy nem írt. A kijavított felmérőőket természetesen hazaküldtem. Sofinak hazaadtam azzal a kikötésekkel, hogy otthon írja meg, van rá fél órája és szülői ellenőrzés nélkül hozza vissza hétfőn.
    Matematikából végigvittük az írásbeli szorzást egyjegyű szorzóval ezres számkörben. Szerdán írunk egy írásbeli feleletet, amelyben csak ezt fogom felmérni az egyszerűbb esetktől a bonyolultabbakig. Ebben a felmérőben becslést sem tervezek, csak a szorzást és annak összeadással való ellenőrzését fogom felmérni.
    Szlovák nyelvből szintén írtak a tanulók egy a múlt héten beharangozott írásbeli feleletet. Ezt a tollbamondás füzeteik hátuljába írták. 4 helyesírási, vagy nyelvtani hibáig lehetett egyest szerezni, ez 16 tanulónak sikerült, egy nem írt. Több minden mellett átvettünk egy új olvasmányt, a Žiaci idú na lekársku prehliadku. Ezzel az olvasmánnyal 3 alapvető célom van. 1. hogy a tanulók tudják folyékonyan olvasni, 2. minél pontosabban értsék és 3. az alapvető frázisokal, a beszédben sokat használt kifejezéseket tudják fejből magyarról szlovákra is lefordítani. Ezekre gondolok: po jednom, Bolí ťa niečo? Kde bývaš? Ako sa voláš? Cítim sa dobre. Prekloň sa! Máš skrivenú chrbticu. Musíš veľa cvičiť! To je v poriadku. Môžeš sa obliecť. Kiosztottam egy további feladatlapot is, amelynek az egyik felén családi viszonyok vannak felvázolva, meg egy karneváli sor, ezzel a jövő heti írásomban fogok foglalkozni, mert ezt csak pénteken osztottam ki és még csak elkezdtünk ezzel foglalkozni. Viszont ennek a másik felén van a tanulók írás házija szlovákból.
    Jövő héten csütörtökön, ápr. 30 -án szülői értekezletet tartunk 16.30 -kor az osztályunkban. A tanulók tanulmányi előmeneteleiről, magaviseletükről lesz szó, továbbá az erdei iskoláról és elmondom, hogy ebben a tanévben milyen rendezvények várnak ránk, illetve mi mit szeretnénk megvalósítani. Kérem Önöket, hogy gyerekeiket úgy öltöztessék az iskolába jövet, hogy tudjon egy rövidujjúra levetkőzni, mert ha csak akár 22 - 23 fok is van kint, de besüt a nap, az osztályunkban meleg van. A focizó fiúknak jövő héten csütörtök délelőtt egy focitorna szerveződik Dunaszerdahelyen, pontosabb információim nekem is csak hétfőn lesznek. Még mindig a jövő hét programja, hogy 27 -én, 28 - án, 29 -én és 30 -án a már szokásos módon papírgyűjtés lesz az iskolánkban, eddig mindig kiválóan szerepeltünk.

Házi feladat:
olvasás: Cinegefészek
matematika: sárga: 56/4, 57/1 b, c,.
szlovák nyelv: Žiaci idú na lekársku prehliadku, a fentiek szerint, az írás feladatlapon.

Tisztelettel: M. P.

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3