Osztályok hírei

Itt a húsvét

Kedves Szülők!

    Rövid és zsúfolt hét van mögöttünk, amit az elsősegélynyújtás és a húsvétra való hangolódás jellemzett.
    Hétfőn Kulcsár Gabriella, szakelőadó, aki a Vöröskereszt bedolgozója, elsősegélynyújtásra oktatta, készítette fel osztályunk tanulóit. A gyerekek megismerkedtek az elsősegélyláda tartalmával, valamint hol, kinél találják, ha az iskolában van rá szükség. Szó esett arról, mi a teendő, ha valakit sérülés ér. Pl. hol és kinek jelezhetik, ha az iskolában tartózkodnak, illetve ha otthon. A telefonálás alapszabályait átismételték, hogyan jelenthetik szükség esetén a problémát a 112-es telefonszámon, ahol a címüket is le kell diktálni. Voltak gyerekek, akik meg tudták mondani címüket, de voltak, akik nem. Több szempont miatt is érdemesnek tartom, ha a gyerekek ebben a korban már ismerik a pontos címüket.
    Szerdán, délelőtt és délután, a húsvétra hangolódtunk, tojásfestéssel, különféle technikákat alkalmazva, kézműveskedéssel kiegészítve.

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM:
Megismerkedtünk az első idegen betűvel, az „x, X-szel”, elsajátítottuk a kis írott „x” betűt. Az Ábécéskönyv szövegértésre szánt szövegeiből a kacsáról olvastunk. Erről az oldalról kapták a gyerekek a házi feladatot is, a népmesét olvasni, amit az iskolában gyakoroltunk, előkészítettünk. Az Olvasókönyvet már a múlt héten kiosztottam. Párhuzamosan használjuk ezt a tankönyvet is. Ezen a héten a Húsvéttal kapcsolatos szöveggel ismerkedtünk, a locsolóverset gyakoroltuk.

SZLOVÁK NYELV ÉS IRODALOM:
Egy tavaszi dal, játék került sorra a héten. Ahogy a magyar órán, a szlovák órán is a húsvét ünnepléséről esett szó.

MATEMATIKA:
Kedden Tudáspróbát írtunk, aminek célja felmérni, milyen mértékben sajátították el a gyerekek a
20-as számkörben a tanultakat. Feladatok, amelyeket a tudáspróba tartalmazott: számok diktálása, a számok emelkedő/csökkenő sorrendbe állítása, páros/páratlan számok jelölése, a számegyenesről hiányzó számok pótlása, kisebb/nagyobb számszomszédok, nyitott mondatok, 2-2 összeadás/kivonás az adott képről, összeadás, kivonás, pótlás tízes átlépés nélkül, szöveges feladat.
Szerdán megkapták a gyerekek a kijavított munkáikat, megbeszéltük a hibákat. Néhányan elégedetlenek voltak az eredményükkel, ők még egyszer próbára teszik tudásukat a jövő folyamán. Csak ezután osztom ki a héten írt munkákat.

Házi feladat:
OLVASÁS: Ábécéskönyv 62/2, 76/2, Olvasókönyv 65.oldalon található locsolóvers fejből
2.locsolóvers:
Jó reggelt, jó reggelt, kedves liliomszál!
Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál.
Kerek erdőn jártam, piros tojást láttam,
Bárány húzta rengő kocsin,
mindjárt ideszálltam.
Nesze hát rózsavíz, gyöngyön, gyöngyvirágom,
Hol a tojás, piros tojás,
tarisznyámba várom!

ÍRÁS: 5.ÍF 17.oldal
SZLOVÁK: 27.oldal Už sa blíži, Veľká noc – fejből, Munkafüzet 37.oldal
MATEMATIKA: „régi MF” (kék) 10.-11.oldal

    Húsvéti szünet: április 2-tól április 7-ig, keddig, tart. A következő tanítási nap: április 8. szerda.
    Ismételten felhívom a figyelmüket, hogy április 14-én, 16.30 órai kezdettel tartjuk a soron következő szülői értekezletet.
    A dunaszerdahelyi egyházközösség gyűjtést szervez a kárpátaljai Sámuel Alapítvány javára. Az alapítvány kárpátaljai gyermekotthonokat támogat. A gyűjtés tárgya tartós élelmiszer, tartós édesség. Április 10-ig Varga Ildikónál lehet az adományokat leadni.
    Ünnepnapokon több flakon üdítő fogy. Ha eszükbe jut félretenni a kupakot, és elhozzák az osztályba, mi szívesen továbbítjuk.
    Az adakozás nem kötelező, de ha a gyerekeket is bevonják, példaértékű. Lehetőség megtanulni, hogyan figyeljünk egymásra, milyen módon segíthetünk olyan embertársainkon, akik önhibájukon kívül nehéz körülmények között élnek. A gyerekeknek nem említettem, most jutott eszembe, hogy mi lenne, ha szerdán néhány édességet hoznának az iskolába, amit az osztályban összegyűjtenénk, s néhányan, az osztályt képviselve vinnék le az olvasóterembe. Megtapasztalhatnák a saját bőrükön, milyen érzés adni. Húsvétkor úgyis sok édesség gyűlik össze. Abból a sokból, egyet, néhányat, belátásuk szerint elhoznának, amit a kárpátaljai gyerektársaikkal megosztanának.

Kellemes húsvéti ünnepeket kívánok Önöknek és Szeretteiknek!
Tisztelettel: Csörgö Marianna

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3