Osztályok hírei

Majdnem elfogyott a nap

Tisztelt Szülők!

    Remélem, hogy a gyerekek is annyira élvezték a múlt hetet, mint én, mert különönösen eseménydúsra sikeredett. Rögtön azzal kezdem, hogy a fiúk, Zsolt és Barni nagyon jól szerepeltek a Pitagórasz matematikai versenyen, Zsolti 21, Barni 23 pontott szerzett. / Aki ezen a versenyen 10 pontot szerez, az sikeresnek tekinthető. / Ezzel a mezőny túlnyomó részénél jobb eredményt értek el, Barni holtversenyben a 3. lett. Az ő szereplésükben számomra az a legjobb, hogy az osztálytársaik közül még vannak még vagy tízen akik jobb teljesítményt nyújtottak volna a versenyen résztvettek zöménél. Két rövidebb írásbani feleletet adtak le a tanulók ezen a héten. Az első írásbani összeadás és kivonás alapjait, illetve egy alapnak tekinthető kérdésre kellett válaszolniuk egyetlen megfelelő számítás alapján. Azt gondoltam jónak, hogy csak az kaphat egyest, aki hibátlanul oldja meg a feladatokat 22 perc alatt. Ez tizenhatuknak sikerült. A másikat pénteken írták meg a sárga munkafüzetbe. Ezt még nem javítottam ki. Kata egyszerre fog két jegyet kapni. Ezt a tananyagot nem fejeztem be lefeleltetni, a tanulók még írnak pár írásbeli feleletet, amelyek ennek a tudásuknak a lemérésére lesz kiélezve. Közben foglalkozni fogunk az idővel, az idő mértékegységének az átváltásával és újra k&o uml;zéppontba kerül a szorzás, bevezetendő az írásbani szorzás előkészítése.

    Csütörtkre elkészültek az elefántról szóló munkák is. Az osztály fele a fogalmazás órán felolvasta a munkáját. Alapvetően három féle fogalmazást hallottam Az egyik, amelyiknél a szülő többet, kevesebbet segített gyerekének a munka megírásában, ezért mint munkák igen - igen jóra sikerültek. A másik, hogy a tanuló szinte magára volt hagyatkozva és szinte önállóan dolgozott, ezért a munkája sokkal egyszerűbbre sikeredett. Neken ezek egyenértékűek, mert nagyjából azt kaptam vissza, amit az órán előkészítettünk. A harmadik típusú munkákkal volt egy kis gondom, amelyekben olyan megfogalmazásokat hallottam, olyan tényközlésekkel, amelyek messze meghaladják egy a fogalmazás alapjait éppen most tanuló harmadikos képességeit. Azt is ismerem, hogy melyik tanuló mennyit olvas, mennyire fejlett a legtöbbször szóbeli fogalmazásképességük. Azt ajánlom, hogy ha kapnak a tanulók legközelebb otthoni fogalmazási feladatot, a tanulók hagyatkozzanak a vázlatra, a szógyűjtésre és azokra az akár internetről vagy közös megbeszélésből szerzett élményre, amit az iskolában kapnak. Otthon már ne böngésszék az internetet, a lexikont, könyveiket, mert most nem az a lényeg, hogy mini tudományos munkákat írjanak, hanem induljanak el az önálló &iacute ;rásbeli szövegalkotás szabályait éppen megismerő fejlődési úton. Az, hogy az írandóukhoz komolyabb kutatómunkát kell majd végezniük, az még odébb van. A jövő héten a tanulók fognak egy tollbamondást írni, ami a köznevek és a tulajdonnevek helyesírására lesz kidolgozva és egy felmérőt, amely a toldalékos főnevekre lesz kiélezve.
    Szlovák nyelvből majdnem mindenki lefelelt a V reštaurácii c. olvasmányból és a Prosím si jeden rožok kezdetű feladatlapból. Aki nem, az a jövő hét elején lefelel. Olsasniuk kell az olvasmányt, minél pontosabban lefordítani, jobb esetben önállóan, vagy kérdések segítségével elmondani az olvasmány tartalmát. Továbbá a rajzok segítségével elmondani, hogy mit kérnek. A másik feladatlapot így folytattuk: Prosím si pol kila paradajok, šesť kíl zemiako, dve kilá papriky, štyri kusy kukurice, šesť kusov mrkvy, tri kusy jabĺk, trištvrte kila sliviek, štvrť kila jahôd, päť kíl orechov, tri kilá múky, tri kil& aacute; kockového cukru, dve kilá kryštálového cukru, jedno maslo, osem rožkov. Eddig jutottunk, ebből a feladatlapból Húsvét előtt nem fogok feleltetni. Átvettünk egy új olvasmányt, a Denný program címűt. Ez nem könnyű, mert gyakoroltuk az időpontokat kiolvasni: o pol siedmej, o siedmej....., a délutániakat így: o jednej, o pol druhej. Továbbá az olvasmányban szerepelnek sorszámnevek is.
    Természetismeretből jól jött a pénteki napfogyatkozás, mert ez összefüggött a nem túl régebbi tananyagunkkal a világűrrel. Előkészítettük a héten mi is fog történni, mikénk alakulhat ki ez a jelenség, továbbá miként takarhatja el az a pici Hold azt a hatalmas Napot. Szereztünk olyan hegesztősisakokba való üvegeket, amelyek din értéke teljesen biztonságossá tették, hogy a tanulók rajtuk keresztül megfigyelhessék a napfogyatkozást. Először csütörtökön figyeltük meg milyen a kerek Nap a szűrőn keresztül. Pénteken pedig négy fázisban végigfigyeltük az eseményt, a csúcsponton 10.46 -kor kimentünk az udvarra, hogy érzékeljük is, hogy nénileg le is hűlt a levegő és csökkent is a világosság. Szeretném, ha a gyerekek fogékonyabbak lennének az ilyen természeti jelenségek megfigyelésére, azt nem is említve, hogy vidékünkről fele ekkora napfogyatkozás 2022 - ben lesz, ettől nagyobb pedig a 2070 - es években.
    A bethlenes pályázati adatlapok szépen érkeznek hozzám, jó lenne, ha hétfőre mind beérkezne, mert nekem ezeket szerda délelőtt le kell adnom. Azokba a mezőkbe, amelyekbe én kezdtem írni Önöknek semmit nem kell írniuk, ha valamit nem tudnak pontosan ott van az útmutató.
    Pénteken tanítónapot ünnepelünk. Délelőtt a kulúrházban. Ebből az következik, hogy a dunaszerdahelyi alapiskolákhoz hasonlóan az Ön gyerekeiknek is igazgatói szabadjuk lesz.

Házi feladat:
olvasás: Az öregember és a pokróc
írás: A fenti olvasmányból 3 - 3 szavat írjanak ki az olvasás füzetben előkészített kérdések alapján.
matematika: zöld: 8/3., 4.
szlovák: Olvasni, lefordítani a Denný program c. olvasmányt. Leírni az olvasmányban bejelölt részt.
Tisztelettel: M. P.

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3