Osztályok hírei

Gyógyulás után pihenő

Tisztelt Szülők!

    Hétfőn teljes létszámmal kezdtük a tanulást. Mint mindig, most is több tantárgyból értékeltem őket. Fáradhatatlanul és készséggel dolgoztak. Ezt nagyon becsülöm náluk. Igaz aztán igyekszem a kedvükben járni. Pénteken gyakorló és lazulós nap keretén belül világűrt rajzoltak. Hozzá a Az Egyszer volt… a világűr sorozat izgalmas, filozofikus, elgondolkoztató és szórakoztató mesefilmet nézhették meg, amely sok izgalmas részen keresztül ismerteti meg a gyerekekkel az emberiség történelmét, és szerző elképzeléseit a lehetséges jövőről. Csütörtökön bemutatták projektjeiket a képzeletbeli falujukról. Átgondolt, értelmes és fantáziadús munkák születtek. Talpraesetten adtak elő, indokoltak és magabiztosan léptek fel. Nagyszerű munkát végeztek.
    Magyar nyelv: Olvasásuk egyre inkább kifejező, szinte mindenki folyamatosan olvas. Feleltetek már tartalom elmondásából is. Akinek még nem megy, nem kap jegyet. Sokuknak csodálatosan megy. Másolási feladatuk szótagolással nem az álmaim szerint sikerült. Megesik. Próbálkozunk legközelebb is, mert 10-12 tanulónak nem lett egyes. Osztályzatokat nem írtam az ellenőrzőbe. Szövegértésük jobban sikerült, de messze nem tökéletes. Az osztály nagyobbik felének kitűnő lett. Negyedik év végéig sok időnk van. Lesz ez jobb is. Matematikából tudáspróbát írtak, négy tanulónak nem lett egyes. Szlovák nyelven egész héten gyakorló órákat tartottunk. Sok játékkal és kommunikációval. A képesszótárban található szavak segítségével mondatokat alkottak, melléknévvel ill. határozószókkal /persze ők ezt még nem igy nevezik/ bővített mondatokat. Hihetetlenül ügyesek voltak. Élvezték ők is. Kaptak is érte szép egyeseket az ellenőrzőikbe.
    Javaslatom a tavaszi szünetre gyakorlásra: az Olvasókönyvbe beletett két szövegértéses feladatlap és egy matematika feladatlap. Ezekből a mesékből lehet másolást, szótagolást gyakorolni. Mindenki saját belátása szerint.
    Szünet után fel lehet tölteni a gyerekek dobozait. Több tanulónak elfogyott a rajzlapja és a ragasztója.

Mindenkinek kellemes szünidőt kívánok!
Tisztelettel: Bánki Melinda

Bugár Melinda

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3