Osztályok hírei

Fogyatkoztunk

Tisztelt szülők

    A mi osztályunkból is jelenleg pár tanuló hiányzik, annak ellenére, hogy a múlt héten teljes volt a létszám. Kívánok nekik mihamarabbi gyógyulást és várjuk őket vissza!
    Magyar nyelv- megírtunk egy témazáró ismétlést, melyben a 89 százalékig megszerzett pontokra kaphattak egyest, és 79 százalékig pedig kettest. További számításokra már nem is volt szükség. Eredményül 11 tanuló kapott kitűnő és 4 tanuló dicséretes osztályzatot. A témazáró ismétlés feladatsorát a gyerekek hazavihették megmutatni. Elégedett voltam én is velük.


    Házi feladatra a magyar nyelv füzetükbe kell gyűjteni 20 melléknevet, 10-10 határozott és határozatlan számnevet. Persze szorgalomból lehet többet is írni, ezt azért írom, mert voltak akik kevesellték a szavak mennyiségét!
    Matematika - a hét folyamán az írásbeli osztás keretén belül a többjegyű számok egyjegyűvel való osztását gyakoroltuk. A szemeik mosolyából tudtam, ki mikor érezte azt, hogy elsajátította a tananyagot. A hiányzóknak sincs mitől tartaniuk, újra átveszem velük,mert továbbra is gyakorolni és ismételni fogunk.     Geometriából a téglalap és négyzet szerkesztésével, kerületének számításaival foglalkoztunk. Továbbra is dicsérni tudom őket a precíz, pontos szerkesztésükért! Amit igazán szeretnek, azt tudják is!
    Szlovák nyelv - megírtuk pénteken a témazáró ismétlést, melyben a tél, az igeragozás, az elöljárók és a dátumok írása volt a porondon. Pénteken igyekeztem átfutni a lapokat, hogy nyugalommal mehessenek haza a hétvégére. Senkinek sincs félnivalója, jól sikerültek. Hétfőre meglesz a végleges eredmény.
    Házi feladatra ismételjék át a szótárból a szavakat.

Házi feladat:
Szlovák nyelv - MF. Ypsilon 26. /17. a,b, szavak ismétlése a szótárból
Matematika - Számolófüzet 4.o: 51./3.,4.,5. 52./1.,2. Geometria-füzetbe
Angol: Book p 54. -reading, words
Olvasás:75.-oldal alapján (rózsaszín keret)- saját szavaikkal elmondani ki volt Lehel vezér
Kincskereső kisködmön: Péter apó

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3