Osztályok hírei

Még többen

Tisztelt Szülők!

    Igen, sajnos még többen megbetegedtek ezen a héten. A fele osztályunk hiányzott. A hét vége felé már a tanító nénik is köhécseltek. Csak reménykedni tudok, hogy a jövő hetet jobb felállásban kezdjük.
    Magyar nyelv: a kijelentő mondatok begyakorlása volt a fő tananyagunk. Csodálatos mondatokat alkottak. Nagyon ügyesek. Mindenki kapott ezért egy mosolyt az ellenőrzőjébe. Szövegértést gyakoroltunk, próbálok minél több fogást begyakoroltatni velük. Előbb-utóbb foganatja lesz. A három kívánság mesét olvastuk utoljára. Aztán ők is elmondták saját három kívánságukat. Azt hiszem, fel kellett volna játszanom a szülőknek. Meghatódtak volna. Kétszer kaptak jegyet olvasásból. Sokat fejlődött kifejező olvasásuk.

   Matematika: tízesátlépéssel számolunk, nincsen semmilyen fennakadás. Ügyesen megy nekik. Zárójeles feladatokat is rögtön megértették. Geometria a kedvenceik közé tartozik, nagy örömmel rajzolták a feladatokat.
    Szlovák nyelv: Naša rodina /mindenki megkapta a segédanyagot/ - hétfo óta tanultuk, két-három mondatonként haladtunk. Mára már mindenki tudta. De majd a hétfőn lefelelnek belőle. Próbáltam lassan haladni. De elkezdtük tanulni /szerintem sokan tudják ezt is/ a Povolania c. feladatot a tankönyvben található képek segítségével: Sekretárka pracuje na počítači. Krajčírka šije šaty. Robotník ide do roboty. Murár stavia dom. Kuchár varí obed. Predávačka predáva ovocie. Ezt biztosan nem fogom feleltetni. Esetleg kedden.
    Honismeret: a családom, az otthonom, a hazám
    Természetismeret: építkezésen
   Igyekeztem gyakorló feladatokra összpontosítani a héten, de olyan nagy tempóhoz szoktak a gyerekek, hogy nagyon nehéz volt visszafogni magunkat. Sokkal többet beszélgettünk. Hasznos eszmecseréket folytattunk.
Lecke: 1 matematika
               1 szövegértés
    A szlovák nyelv azoknak, akiknek szükséges.

Mindenkinek kellemes hétvégét!
Tisztelettel: Bánki Melinda

Bugár Melinda

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3