Osztályok hírei

Mondák világa

Tisztelt Szülők!

    Szlovák nyelv- a héten is a tél témája volt főszerepben. A füzetben levő téllel kapcsolatos szöveget szépen megtanulták egyik napról a másikra a gyerekek, akikre még nem került sor a felelésnél, azok is elmondhatják a hétfői nap folyamán. Már többen képesek hosszabb terjedelmű szöveget is rövid idő alatt elsajátítani. Meg voltam velük elégedve. Az írásbeli házi feladatoknál több segítséget igényelnek, a helyesírás és a megfelelő szórend kialakításánál, ebben kérem az Önök segítségét is, hogy nézzék át velük az otthoni felkészülésre szánt feladatokat. Ez által is megszokják a gyerekek, hogy a feladatok elvégzése után is át kell ellenőrizni a házi feladatot. A hétvégére a " Mravec a svrček" című olvasmány első feladata, pontosabban a 6 kérdésre kell válaszolniuk. Megbeszéltük azt is, hol találják a szövegben a válaszokat. A 2. és 4. feladat válaszait csak leírni kérem a füzetbe.

    Magyar nyelv - a melléknevek fokozását, szinonimáit, ellentétes szavait kedvelik a gyerekek és tudják is. A melléknévvel kapcsolatos helyesírási szabályokat is képesek alkalmazni a gyakorlatban. A héten tanultunk pár melléknévvel tarkított közmondásokat és szólásokat. Ezt játékos formában még bővítjük a későbbiekben.

    Olvasás - elérkeztünk a magyar népmondák világába, csatákról, honfoglalásról, koronázásról tanultunk és fogunk még tanulni. Megismerkedtünk az éles eszű Árpád vezér mondájával, amit a gyerekek nagyra nyílt szemekkel és fülekkel hallgattak. Meglátásom, hogy kedvelik a tanulók a történelmet. Házi feladatra a monda rövid tartalmát kérem megtanulni.

    Matematika- továbbra is szorzunk, osztunk. Minden tanulóval megbeszéltem mit kell gyakorolgatnia a szorzás és az osztás terén. A többségnek ügyesen megy, de a továbbiakban is többjegyű számokat fogunk osztani egyjegyűvel.

Házi feladat:
Szlovák nyelv: 59./1.,2.,4.
Matematika: Számolófüzet - 44./3., 54./1.,3.,4
Olvasás: 72. old - tartalom
Magyar nyelvi gyakorló: 38./2., 39./4.
Kincskereső kisködmön: A bűbájos előkerül

Tiszetelettel: Fehér Zsanett

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3