Osztályok hírei

XXX.Tompa Mihály Országos Verseny

„A költészet a lélek ünnepe. A szabadság végtelenje. Csoda és titok.“

Simai Mihály

Ünnepelt a költészet az utóbbi napokban. A vers a lélek tápláléka. Érzik ezt a mi tanulóink közül is sokan. A költészet kézen fogta őket és a szavak csodás birodalmába jutottak. Szenvedély, érzelem, gondolat általuk jut kifejezésre és előadásukkal minket, hallgatókat is eljuttatnak a csoda és titkok káprázatos világába.
Versek és próza kedvelői Rimaszombatban június 16-án gyűltek össze, ahol lezajlott a XXX. Tompa Mihály Országos Verseny. A versenyen 175 versenyzőt fogadtak hat kategóriában. Ők valóban az ország legjobbjai voltak e rangos megmérettetésen. Bodó Márk 2.C osztályos tanuló I. kategóriában prózával lépett színpadra. Előadásáért aranysávos besorolást szerzett. Rigó Áron 9. C osztályos diákunk pedig III. kategóriában szintén prózát adott elő, az ő teljesítményét ezüstsávba sorolták.
A SZMPSZ a Jókai Napok kísérőrendezvényeként hirdette meg a XVI. Kaszás Attila Versmondó Fesztivált. A fesztiválra június 17-én Komáromban került sor, amelyre három kategóriában 105 tanuló nevezett be. A jelentkezők két művet adtak elő, egy kötelező verset és egy tetszés szerinti költeményt. Iskolánkat három kisdiák képviselte: Bodó Márk 2.C, Csala Dániel 2.D és Varga Izabella 2.C. Versmondóink mindegyike ezüst sávos minősítést kapott.
Szívből gratulálunk a fantasztikus eredményekhez!

Bánki Melinda

 tm1

tm2

tm3

kas1

kas2

kas3

kas4

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3