Osztályok hírei

Vasárnap döntő

Tisztelt Szülők!

    Akinek a fenti bejelentkező nem mond semmit, annak elmondhatom, hogy az Afrikai nemzetek kupájának a végkifejletében összejött az álomdöntő, Elefántcsontpart - Ghána. Ha jelentősen akarják javítani családjuk anyagi helyzetét nagy tétben fogadhatnak Ghána győzelmében, mert olyan meggyőző teljesítményt nyújtottak a hazai Egyenlítői - Guinea ellen, hogy feltételezhető, megnyerik az egész tornát. Ennél is fontosabb, hogy újabb sikeres héten vagyunk túl.
    Matematikából összefoglaltuk, ismételtük az írásbeli összeadást. Pénteken gyakoroltuk a típusfeladatokat, a pótlást, az írásbeli összeadáson alapuló nyitott mondatokat, ebből fognak a tanulók a jövő héten felelni.

    Szlovák nyelvből többek között átvettünk egy újabb olvasmányt, a Stratený bicykel -t. Helyesírási gyakorlatokkal foglalkoztunk és az előző heti olvasmány fontos kifejezéseit ismételtük. 

    Magyar nyelvből lezártuk a mondatok fajtáit, a jövő héten egy összefoglaló feleletben és egy tollbamondás formájában ebből fognak a tanulók felelni.

Házi Feladat:
olvasás: A teknős és a nyúl
írás: A fenti olvasmányból írják le a rímpárokat
matematika: sárga: 36. old. 1., 2., 4., 5. gyakorlatok
szlovák nyelv: olvasni és lefordítani a Stratený bicykel c. olvasmányt. A tanulók írják le a bejelölt részt, amelyben Peter és Janko leírja, hogy milyen a kerékpárt elrabló gyerek kinézete. Itt két feladatlap található. Az egyik az olvasmány, a másik, amivel a jövő héten fogunk foglalkozni. 1. feladatlap. 2. feladatlap.

Tisztelettel: M. P.

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3