Osztályok hírei

December végén, ünnepek előtt 1.C

Tisztelt Szülők!

Közeledik  a karácsony és az év vége. Ilyenkor sok mindent értékelünk magánéletünkben és munkahelyünkön is.  Nehéz időszakot élünk. Nyakunkon egy vírus, ami  a sarkunkban járt egész szeptembertől. Szerencsére kihúztuk karácsonyig az iskola padjaiban és eljutottunk oda, ahova terveztem a legeslegelején. Ebben tökéletes partnereim lettem a gyerekek, hisz ki könnyebben, ki nehezebben vette az akadályokat, de sikerült letenni az alapokat az olvasás, írás és számolás tökéletes elsajátításához.  Mindegyikük elszántan, kitartóan és nagy kedvvel dolgozott. Elmondhatom, hogy mostanra összecsiszolódtunk , ismerjük és egyre inkább szeretjük egymást.

Olvasás, írás: Most már rövid mondatokat olvasnak. Tanulgatják a helyes hangsúllyal való olvasást is. Mondatvégi írásjeleket ismerik. Ha látják, hogy keretezzük a mondatokban a szavakat, az nem véletlen. Hisz a mondatot tagolni kell szavakra, másolásnál külön kell leírni. Fontos, hogy tudják mi a szó, mi a mondat, betű, írásjelek. A szavaknak jelentése van. Mondattal már gondolatot fejezünk ki. Magánhangzók, mássalhangzók…. Ezeket elkezdtük gyakorolgatni, észre sem veszik és tudni fogják. Nem kell otthon ezt tanultatni velük. Ezt tesszük iskolában. Ott megtanulja. Mondatokat másolunk is. Másolásnál a kezdő nagybetűt zöld színű ceruzával keretezzük be, hisz nagybetűket még nem tanultak írni. Újdonságot találhattak az ellenőrzőben: szövegértés osztályzat. Ez volt az első, de még nagyon sok lesz belőle negyedik év végéig. Betettem az ellenőrzőbe, az volt az a rajzos + olvasás feladatlap. Elolvasta a szavakat, majd értelmezés után lerajzolta, amit olvasott. Pár tanuló nem tudott hibátlanul teljesíteni. Ez kitűnő eredmény.

Matematika :  Eljutottunk a tízes számjegy írásáig és egy kicsit számoltunk is. Kilencig felmértem az összeadás és kivonás mennyire megy. Hát fantasztikusan.  Ketten kaptak kettest, mindenki könyvelő lesz, úgy tűnik.

Szlovák nyelv : Minden héten lefeleltetem őket az adott tananyagból. Nagyon jól fejlődnek, kommunkációs készségük kiváló. Rögtönzött rövid meséimet kikövetelik maguknak. Örömmel kapcsolódnak be a történetekbe. Szívesen teljesítem óhajukat. Már ők maguk is próbálkoznak.

Gyakorló feledatok a téli szünetre: Kaptak feladatlapokat olvasás, másolás és matematika gyakorlására. Ábécés TK-be tettem bele mindenkinek. Kérem okosan beosztani. Ne egy-két nap alatt csinálják meg, ne a szünet elején rögtön és ne a legvégén. Egyik sem lenne nagy haszna. Most pihenjen meg a gyerek. Elfáradtak.  Merüljön el a várakozás örömébe. Élje meg a karácsonyt megpihenve, boldogságban. Szilveszter előtt és után már apránként beosztva javaslom a gyakorolgatást. A másolást a kicsi egeres füzetbe másolják, az az írás füzet. Aki még többet szeretne gyakorolni olvasást, írást, akkor ott az Ábécéskönyv, lehet visszafelé másoltatni, olvastatni.

Kérem, a szünetben tegyenek rendet a feladatlapok körül, a feladatlap tartóból ki lehet rakni a lapokat a fiókba, ellenőrzőbe se maradjanak lapok, tolltartókat is lehet frissíteni. Nagyon szépen köszönöm.

Fenyőünnepünk csodálatosan sikerült. Testük, lelkük ünneplőbe öltözött. Délelőtt a decemberi ünnepekről, népszokásokról, hagyományokról meséltem nekik. Érdeklődve hallgatták. Mégis a legszebb pillanatok azok voltak, amikor a fa köré gyűltek. Köszönjük Kedves Szülők a támogatást, a sok finomságot, ajándékokat! Széppé varázsolták napunkat!

Áldott karácsonyt kedves családjuk körében valamint egészségben, békességben gazdag új esztendőt kívánok Önöknek!

Karácsonykor az ember mindig hisz egy kissé a csodában, nemcsak te és én, hanem az egész világ, az emberiség, amint mondják, hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet a csoda nélkül élni.

Márai Sándor

Tisztelettel: Bánki Melinda

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3