Osztályok hírei

Újra együtt az Aranycsapat

Tisztelt Szülők!

    Szerveződőben van az erdei iskola. Azt a kérdőívet, amit a tanulók megkaptak egy részletesebb, 5 napra szétírt programmal egészítjük ki. Ez itt letölthető. Nekem ehhez a programhoz kérdéseim voltak a szervezőkhöz. A 3. napra azt tervezték, hogy menetrendszeri autóbusszal mennénk reggel más helyszínre. Azzal bővítették ki, hogy ilyenkor kérésre arra a szakaszra egy másik buszt is elindítanak annyi utazónak. A 4. napi kenutúrához pedig annyit tennék hozzá, hogy mi vizes programot a tanulóknak nem szervezünk, tehát se fürdőzés, se csónakázás nem lesz. Az erdei iskola pontos árát pedig most megmondani nem tudjuk. Azt tudjuk, hogy a szállás, étel és a foglalkozások mennyibe kerülnek. Ehhez jön az autóbusz és azt sem tudjuk most pontosan, hogy milyen kurzussal tudunk forintot váltani.Szeretnénk továbbá, hogy az összes pedagógiai kísérő ingyen mehessen dolgozni. Természetesen azon leszünk, hogy megtaláljuk a legkedvezőbb megoldásokat. Talán még a kiküldött tájékoztatóból kimaradt, hogy a tanulók az erdei iskolába ne hozzanak mobiltelefont, mert sok felesleges bonyodalmat tud okozni, főleg olyan gyerekeknél, akik először töltenek el több napot szüleik nélkül. Nekünk a jövő hét elején el kell küldenünk a pontos adatokkal kitöltött megrendelőt, ezért szükséges, hogy keddre jelezzék a döntésüket az osztályfőnököknek, de azt hiszem, ez nem lesz gond, mert már hónapokkal ezelőtt felmérttük a hozzávetőleges igényeket, Önök is foglalkoztakn ezzel a kérdéssel.


    Matematikából folytattuk az írásbeli összeadás gyakorlását. Ott tartunk, hogy mind az egyesek, mind a tízesek esetében tízes átlépéssel számolunk már.
    Szlovák nyelvből több minden mellett főleg a kettőshangzók helyesírásával foglalkoztunk, átvettünk egy rövidebb, a 48. oldalon található olvasmányt és egy hosszabbat az Ako kaprovi zazvonilo a ušiach címűt. Gyakoroltuk a tartamát is: Všetci poriadni chlapci majú hokejky, prilby a korčule. Aj medvedík dostal hokejku, prilbu a korčule. Pobrali sa s mamičkou na zamrznutý rybník. Ale medvedík padal a padal. Z diery v ľade vystrčil hlavu kapor a povedal: Ja som si myslel, že to mi v ušiach zvoní, ale iba medvedík sa učí korčuľovať. Korčuľovať sa viem dobre. Náhodou sa iba učím padať, povedal medvedík.

Házi feladat:
olvasás: A csökönyös kiselafánt
írás: a tanulók másolják le A csökönyös kiselafánt mese bevezető és befejező részét az olvasás füzetbe.
matematika: lila 67. old. 2. c, d, sárga: 31. old. 1.
szlovák: olvasni az Ako kaprovi... c olvasmányt, lefordítani és az ügyesebbek elmondhatják a tartalmát. A munkafüzet 26. oldalán oldják meg az 1. gyakorlatot és a kiegyészített mondatokat másolják le a szlovák füzetbe.

Tisztelettel: M. P.

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3