Osztályok hírei

Nagy munkában

Tisztelt Szülők!

    Sokáig gondolkodtam milyen címet írhatnék e heti beszámolómhoz. Végül ezt találtam a legmegfelelőbbnek. Nagy munkában voltunk, hisz immáron ötödik hónapunkat töltjük az iskola padjaiban, s rövidesen véget ér az első félév. Ilyenkor mi, tanítók is kicsit visszatekintünk, átgondoljuk ki mennyit fejlődött, hogyan dolgozott az eddigi időszakban. Összefoglaljuk az eddig tanultakat, rendszerezzük ismereteinket. Ezt megtettük szinte minden tantárgyból. Felszínre hoztuk a szeptembertől tanultakat, ismételtünk. Hazavitték a honismeret és természetismeret tankönyveket is, hogy ezekbol a tantárgyakból ezt otthon újból megtehessék. Nem sok gyereknek van erre szüksége. Olyan alapvető ismeretekben való jártasságról van szó, amelyeket most már szeretném, hogy mindenki tökéletesen tudjon.

    Magyar nyelvből is mindent átgyakoroltunk, a füzetben láthatóak a gyakorlatok is. Értékeltem olvasásból, másolásból, szótagolásból őket. Mindkettőnél pár kettestől eltekintve kitűnően dolgoztak. A szótagolás még nagyon friss, itt inkább az érdekelt, hogy vajon mindenki megértette-e.
    Matematikából már megírták a kis témazáró /tudásszint felmérő/ munkájukat. Hétfőre kijavítom. Ilyenkor én is izgulok. Szeretném, hogy mindenki egyesre írja. Viszont kaptak jegyeket számolásból, itt-ott kettesek becsúsztak, de elégedett vagyok. Lassan elkezdjük a kétjegyű számhoz ketjegyű hozzáadását.
    Szlovák nyelv órákon sokat dolgoztunk a munkafüzetekben, főleg a télhez kapcsolódó feladatokat oldottuk meg. Új betűt is vettünk /ô/. Hét elején lefeleltek a Snehuliak tananyagunkból. Nagyon kevés kivétellel mindenki tökéletesen tudta.
    Jövő héten kedden szülői értekezlet lesz, 16,30-kor. Szeretettel várok minden érdeklődőt!
    Maszkabál január 30-án lesz. Osztályban a bizonyítványok kiosztása után kis bulit szervezünk. Ilyenkor megengedett az édesség és a sós ropik is. Szülői bál /farsangi bál/ február 7-én lesz. Tombola díjakat is lehet már hozni. Félévi szünet február 2-án lesz. Készülünk a szavalóversenyre, nagyon helyesek és igyekvőek.

Házi feladat: Mesél a téli erdő - olvasni, első mondat szótagolva lemásolni
                          egy feladatlap magyar nyelvből

Mindenkinek kellemes hétvégét!
Maradok tisztelettel: Bánki Melinda

Bugár Melinda

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3