Osztályok hírei

Farsang farka

Tisztelt Szülők!

    Február utolsó hete igazán bővelkedett eseményekben. Húshagyókedd, hamvazószerda, torkoscsütörtök, karneválok, mohácsi busójárás – ez mind ismertetés, beszélgetés tárgya volt a hét elején. Nagyon remélem, hogy ezek az ismeretek rögzülnek is náluk, s majd fokozatosan bővítve ezeket tájékozott és okos felnőttekké válnak a gyerekecskéink. Jövő héten két verseny is lezajlik. Egyik kedden a meseverseny, szerdán pedig a szavalóverseny. Pitagorasz egy hónap múlva esedékes. Mindegyik versennyel sikerült egy-egy nap foglalkoznunk. Remélem, sikeresek lesznek. Csütörtökön osztályunkból két tanulót vittek haza szülők, mivel a tavaszi szünetben /ill. előtte/ koronavírussal fertőzött országban szálltak át a reptéren. Itt szeretném megköszönni felelősségteljes hozzáállásukat a helyzethez! Megértően és készségesen oldották a feladatot. Nincs fertőzött gyerek az osztályban, az iskolában, sőt a hírek szerint az országban sem. Egy tanuló kérte magát aznap haza náthára és fejfájásra panaszkodott. Őt is hazavitték. Ilyen eset már számtalanszor előfordult, ez sem különleges dolog, mondhatni hetente előfordul. Kérem, mindenki kezelje okosan és higgadtan a helyzetet! Pénteken hét hiányzó volt, közülük egy a lába miatt volt ellenőrzésen. Tehát négy tanuló betegség miatt, kettő pedig prevenció miatt tartózkodott otthon. A gyerekekkel elbeszélgettem. Gyakorta kezet mosnak, szellőztetünk. Bármilyen kérdésük vagy véleményük van, hívjanak fel bátran!
    Tavaszi szünet után kissé hangosan és fegyelmezetlenül tértek vissza a gyerekek. A héten sokat kellet őket fegyelmezni a tanítási órákon, belekiabáltak, hangoskodtak. A szünetekben túlkiabálták egymást. Mintha türelmetlenebbek és ingerültebbek lettek volna. Veszekedés, verekedés is volt. Bizony nevelői órát is tartani kellett. Ilyenkor sok minden előkerül. Önöknek otthon 1-2 gyerekük van, nekem/nekünk 22. Mindegyik egy külön eset, egy gyémánt, amit csiszolni kell. De érzem, tudom, megéri.
     Szlovák nyelvből a napirend témakörébe vágtunk bele. Ehhez elsősorban az óra ismerete volt szükséges. Igaz tavaly már tanultuk, leginkább magyarul, tehát nem teljesen új dologba fogtunk bele. Egész hetünk ráment. Hétfőn fognak belőle felelni írásban. A legfontosabb először a Hány óra van? kérdésre való válaszok begyakorlása volt. Egy óra van. Je jedna hodina. Két óra van. Sú dve hodiny. Stb. Aztán a negyed, háromnegyed, fél kifejezések helyes használata következett. Majd a Hány órakor? kérdés megválaszolása jött. Pl. O koľkej vstávaš ? Vstávam o štvrť na sedem. O koľkej odchádzaš do školy? Odchádzam o pol ôsmej. O koľkej sa začína vyučovanie? 08.00 O koľkej sa končí prvá hodina? 08.45 O koľkej obeduješ? 12.30 O koľkej sa končí posledná hodina? 13.30….Stb. Pénteken írtak egy kis feladatot jegyre, de nem mindenkinek sikerült, ezért csak az ellenőrzőbe írtam be az osztályzatokat.
    Matematika: továbbra is összeadunk és kivonunk fáradhatatlanul. Három osztályzatot kaptak ebből. Az első alkalommal csak hatan kaptak egyest. Aztán megfordult az arány, többségük kitűnően dolgozik. Viszont ingadozó a teljesítésük, ezért még mindig gyakorolni fogunk. Hétvégére is feladatlapokon számolási feladatokat kaptak.
    Magyar nyelvből a főnévvel foglalkozunk. Másoltak jegyre. Egész szépen írtak. Pár tanuló mutat kisebb hiányosságokat, amik odafigyeléssel, gyakorlással orvosolhatóak.

Hétvégi feladatok: Magyar nyelvtan /főnév/ feladatlap + szövegértés feladatlap
                                    Matematika: feladatlapok befejezni /+,-/
                                    Szlovák nyelv: Napirend óra szerint tanulni

Kellemes hétvégét kívánok!
Tisztelettel: Bánki Melinda

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3