Osztályok hírei

2014-ben utoljára

Tisztelt Szülők!

    Az utolsó héten is ebben a kalendáriumi évben fontos és érdekes feladataink voltak. Matematikából az aritmetikai házi feladataink mellett az iskolában a geometria volt a meghatározó. Előszedtük az A -4 -es vonalatlan füzeteinket, végiggyakoroltuk mindazt amit a tanterv alapján a gyerekeknek geometriából tudniuk kell. Átvettük továbbá a félegyenest. Megismétlem, amit az egyik szülőin már mondtam, a későbbiekben szükségünk lesz körzőre, de akinek még nincs körzője, az inkább hagyja rám annak a megvételét. Ha visszajövünk az iskolába, az írásbeli összedással kezdünk foglalkozni. Azokak a szülőket kérem, hogy akik hajlamosak előrelapozni, ne tanítsanak előre, mert a rosszul berögződött szokásokat nehezebb kijavítani, mint azokat jól kialakítani.

    Remélem tetszett Önöknek a karácsonyi műsorunk. Ehhez azt szeretném hozzáfűzni, amit már többekkel megbeszéltem, hogy számomra a szülőknek ajánlott műsorok alkalmával legalább annyira fontos a próbák sorozata, az a 2 - 3 hét alatt elvégzett munka stílusa, amit igyekszem a tanulókkal úgy eltölteni, hogy az élvezetes legyen a gyerekek számára, szépen igazgatni őket, lehetőleg minél többet figyelembe véve az ő ötleteikből is.Természetesen mint minden teljesítményhez bizonyos fokú fegyelmezettségre és koncentrálságra szükségünk van, de mindent szerettem volna abba az irányba vinni, hogy a gyerekek szereplése inkább felszabad ultnak tűnjön, mint feszengéssel teli erőlködés.
    Csülörtökön még volt egy nagyobb nekikészülődést igénylő kézimunkánk is, amire kb 70 db. mézeskalácsot és 25 adag habot kellett előkészíteni, amihez nagy segítséget kaptam, köszönöm szépen a gyerekek nevében is. Este a műsorunk után, mint ahogy tavaly is nem rohantunk haza, hanem a tanulók megehették tortáikat megitták üdítőiket, köszönjük azoknak, akik beteremtették ezt a számunkra.
Pénteken nagyon jól esett, hogy 7.40- re, amikor beértem az osztályba a tanulók tökéletes rendet teremtettek.
    A házi feladatot a szünetre a legutóbbi szülői értekezletünkön megbeszéltek alapján állítottam össze.
Olvasás: A gyerekek egy saját meséskönyvükből, vagy esetleg egy más műfajú könyvből gyakoroljanak be egy olyan terjedelmű olvasmányt, lehet részlet is, amely egy hosszabb tankönyvi olvasmánynak felel meg.
Írás: A tanulók a nyelvtan füzetükbe másolják le kétszer a kis és nagy írott ábécét. Persze olyan betűkkel, amilyeneket tanultunk, különben semmi értelme nincs.
Matematika: zöld tankönyv: 43., 44., 45. oldalak. És mivel ezen tankönyvet leginkább, mint kiegészítő tansedészeszközt használjuk, sok - sok feladatot kihagytunk. Ha esetleg valamelyik tanulónak a házi feladaton kívül kedve támad matekozni, ezen tankönyv feladatai közül válogathat a 45. oldal végéig.
Szlovák nyelv: Olvasni és lefordítani a Pomôž mi, Rudko olvasmányt, az ügyesebbek megtanulhatják a tartalmát is. A tanulók ezt megkapták feledatlapon, de itt is letölthető.
Természetesen a téli szünet is elsősorban a pihenésről, az együttlétről szóljon.
Végül kívánok mindenkinek békés, boldog Karácsonyt és boldog újesztendőt!

 


Tisztelettel: M. P.

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3