Tisztelt Szülők!
Majdnem a végénél kezdem. Csütörtök délután a gyerekek kitettek magukért. Azt láttam, amit eddig is ilyen helyzetekben, hogy van bennük lendület, tehetség, fegyelem, remélem közösségi szellem és ami nekem fontos, hogy az ilyen ünnepi műsorokat sem annyira a magasztos ünnepi pátosz lengje körül, hanem a jókedv és természetesség.
Matematikából a tanulók hétfőn megkapták az írásbeli összeadás és kivonás felmérőiknek az eredményét. Az ellenőrzőbe csak pénteken lett beírva. 14 tanulónak lett egyes és 3 tanulónak lett kettes. Osztályszinten akár elégedett is lehetnék, de messze nem ez a helyzet. Ezért mind a négy napon, amit az iskolában töltöttünk, időt szakítottunk arra, hogy tökéletesítsük a tudásunkat. A jövő hét elején újra felmérem a helyzetet két részben.
Fogalmazásból írtunk egy leíró fogalmazást az eszkimókról. Ezt a témát a múlt héten készítettük elő tüzetesebben. Nyelvtanból a melléknevek fokozásával foglalkoztunk.
Szlovák nyelvből több minden mellett az állatok testrészeivel foglalkoztunk. Volt pár új szó újra. Az én csoportommal állandóan ismételgettük az od pondelka, do pondelka, stb. kifejezéseket, remélem a jövő hétre bevésődik. Pénteken együtt volt a szlovák, az órát is, a házi feladatot is próbáltam összeegyeztetni.
Két információ. Kérem figyeljék a papírgyűjtést, a másik, hogy a jövő hét utáni héten tartunk egy szülői értekezletet. A pontos napot a jövő héten tudatom Önökkel itt is és az ellenőrzőkben is ott lesz.
Házi feladat:
mat.: zöld, 25/3., a, b,
szlov.: Ypsilon, olvasni és minél pontosabban lefordítani a 43. oldalon az 5. feladatot, írás a füzetben előkészítve
olv.: Tücsök: A kék ara
Tisztelettel, M. P.
- Mészáros Péter 3.B
- Találatok: 429