Tisztelt Szülők!
A fenti idézet József Attilától volt csütörtöki napunk mottója. A magyar költészet napja alkalmából a délelőttöt a versek birodalmában töltöttünk. Ráhangolódásként megzenésített verseket dudolásztunk. Jókedv garantált volt. Mindjárt csapatokat alkottunk. A csapatok nevet választottak maguknak. Ekkor döbbentem rá, mennyire egy húron pendülünk a gyerekekkel. A számukra addig nem ismertetett irodalmi vetélkedőben szereplő költőket választották. Zsigerből. A csapatok nevei: Petőfi csapat, Attila rajongók, Móra dalnokok, Őszi levelek /szintén Petőfi után/. A csapatmunka olajozottan ment. Jókedvvel és szorgosan dolgoztak. Az első feladatban egy versből kihagyott szavakat kellett a sorok végére bepótolni, hogy az rímeljen is. Rímkereső feladatban nagyon ügyesek voltak. Másodikként az egyik kedvenc versükbe /Itt van az ősz, itt van újra/ kellett hiányzó szavakat pótolni. Szépen tudták. Volt betűrejtvény, labirintus, rajzos feladat. A legvégén még táncra is penderültünk. A legjobban a Petőfi csapat teljesített. Minden tanuló egy megérdemelt egyest vihetett haza, mert ennek a vetélkedőnek csak nyertesei voltak. Szeretik és értik a verseket, örömmel és példásan dolgoztak egész nap. Örömet szereztek nekem és ők is élvezték a játékot.
Magyar olvasásból A tyúkanyó gyermekei című olvasmányból feleltek. Szépen, hangsúlyosan olvastak. Egy tanulót értékeltem kettessel, a többiek kitűnően olvastak. Fogalmazáson a szókincsbővítést tűztem ki célul. A füzetbe írtunk szavakat, melyeket értelmeztek és mondatokat is alkottak. Legtöbbel szóban, néhányat a füzetbe is leírtunk. Közös meseszövést játszottunk. Ez volt aztán a móka. Legtöbbjük ficánkolt a történet szövögetésében és több ötlettel is előállt. Viszont pár gyereknek gond kifejeznie gondolatait, megtalálni a megfelelő szavakat, mondatba rendezni a szavakat és folytatni a történetet. Fecskehívogató verset kezdtük tanulgatni, megzenésítve a neten megtalálják. Esetleg lehet tanulgatni a hétvégén.
Szlovák nyelvből az erdei állatok nem volt igazán nagy kihívás számukra. Megnevezéséket átismételtük, hozzá egy nap alatt gyakoroltunk mondatokat alkotni. Másnap már senkinek nem volt gond ebből lefelelni, úgy hogy az álatalam kiválasztott állatokhoz rögtönzött egy szép kerek mondatot. A hét másik felében a napszakokra váltottunk. Ez sem teljesen új feladat. Igyekszünk igényesebb mondatokkal fűszerezni a tananyagot. A mondatokat a füzetbe írtuk. Ebédig jutottunk, majd innét folytatjuk a jövő héten.
Matematikából két témakörben mozogtunk. A szöveges feladatok és a szakaszok, egyenesek szerkesztése. Szöveges feladatokat a tankönyvből oldottuk. Osztályoztam is őket, négyen kaptak kettest, a többiek egyest. Geometria feladatokat a Hugós munkafüzet második részében oldottuk. Próbálkoztam osztályozni is őket úgy két nap gyakorlás után, de siralmas jegyeket kellett adnom. Megtekinthetik a G3-as oldalon a munkafüzetben. Ezt még gyakorolni kell. Inkább eltekintek az osztályozástól, egyelőre.
Környezetismeret órákon a közlekedés szabályait ismételtük át. Előszedtem az internetről a Közlekedj okosan c.rajzfilmet. Érdeklődve nézték.
Megkaptam a húsvéti fényképeket. Az érintett tanulóknak felírtam a táblára, mennyibe kerülnek. Lehet hozni a pénzt.
Jövő héten három nap van tanítás, utána kezdődik a húsvéti szünet. A tanítás jövő héten szerdán kezdődik.
Hétvégi feladat: 1-1 feladatlap /matematika, szövegértés/
Kellemes hétvégét kívánok!
Tisztelettel: Bánki Melinda