Osztályok hírei

Ünnepváró készülődés

Tisztelt Szülők!

    Az osztálytermünkbe már karácsonyi hangulatot varázsoltunk. A zöld fenyő is a gyerekek által feldíszítve az ablakban díszeleg. Nagy lelkesedéssel várjuk a karácsonyi műsorunk eljövetelét, hogy bemutathassuk szeretteinknek. A gyerekek már elkezdték a visszaszámlálást! Szeretettel várunk mindenkit Karácsonyi ünnepváró műsorunkra, amelyet 2014. december 17-én 17 órai kezdettel tartunk az osztályunkban.
     Ezúton is szeretnék gratulálni osztályunk 5 olyan tanulójának, akik eredményes továbbjutók lettek a Pitagorász matematikai verseny iskolai fordulóján, amely 2014. december 10-én zajlott.Nagyszerűek voltatok!
    A tanulással kapcsolatos információkat szülői értekezleten részleteztem, ezért jelenlegi beszámolóm rövidebb lesz.
    Magyar nyelv- A tulajdonnevek helyesírásával foglalkoztunk heteken keresztül. Részletesen megbeszéltük, gyakoroltuk az intézményneveket, könyv, újság stb. neveit. Házi feladatra a magyar nyelvi gyakorlóban adtam egy oldalacska ismétlő szöveget. Ezt olvasgathatják többször is. Hétfőn gyakorló tollbamondás keretén belül ellenőrzöm milyen szinten sikerült elsajátítaniuk az eddig tanultakat.
    Matematikából a nagy számokkal való szorzást gyakoroljuk. Az osztály többsége már kiválóan tudja és nagyon örülök, hogy a szorzótáblával sincs gond.
    Szlovák nyelv- Több napon át a "Prečo je sneh biely" c. olvasmánnyal foglalkoztunk. Hosszú, igényes tananyag volt, de úgy gondolom, amit el kellett sajátítaniuk belőle a tanulóknak az megtörtént. A szavakat egytől-egyig mind szépen megtanulta és rövid tartalmat is sikerült kialakítaniuk a kérdések segítségével. Másoltunk a füzetbe is egy kis szöveget a 40. oldalról. Abban az esetben, amikor a tanuló leellenőrizte maga után a lemásolt szöveget, akkor maximum egy-két hiba adódott, de akik nem nézték át alaposan maguk után ott gyengébb teljesítményeket kaptam. Viszont csak három esetben fordult ez elő. Sokszor hangsúlyozom nekik, hogy mielőtt bármit is leadnak, az ő érdekükben ellenőrizzék le maguk után, ha van idejük többször is.
Házi feladat
Sokszínű matematika: 24./3., 25./1.
Magyar nyelvi gyakorló: 30. oldal - gyakorolgatni a helyesírást
Szlovák nyelv: 42./4.-olvasni fordítani, szavakat tanulni a szótárból, 42./3.-válaszolni kell szóban a szövegből arra a kérdésre, hogy hogyan törődnek a gyerekek a madarakkal télen. (2 mondat)
Angol: WB P. 36.,37.
Kincskereső kisködmön 13. fejezet.

Tisztelettel: Fehér Zsanett

No images found.

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3