Osztályok hírei

A tanító

Tisztelt Szülők!

    Az Önöktől kapott idézettel kezdeném: „Azért vagyok pedagógus, hogy a természetnek nyers gyémántját szép vigyázattal, csendben csiszoljam kristályba.” /Németh László/ Ennek a feladatnak megfelelni óriási kihívás. Belegondolván csak kicsi láncszemnek érzem magam. Mégis egy láncszem, aminek tökéletesen kell illeszkednie a többihez, hogy a gépezet majd kifogástalanul működjön. Az Önök gyémántjai a legfénylőbbek a szememnek, lelkemnek. Egyre szebben csillognak, s csillogásukkal beragyogják napjainkat. Tanítónak lenni szép kiváltság és nagy próbatétel. Köszönet Önöknek és a gyerekeknek, hogy ünneppé tették számunkra!
    A hét legnagyobb eseménye Csallóközi Vidám Paradicsomok –nál tett tanulmányi kirándulás volt. Képeket és rövid beszámolót a Csillagok csoportban megosztottam. Az iskola weboldalán is rövid beszámolót olvashatnak erről a napról. Minden gyerek nevében köszönet a lehetőségért, a szervezésért és az exkurzió lebonyolításáért! Nagyon jól éreztük magunkat.
    Lényegében három napunk maradt a tanulásra, amit maximálisan próbáltam kihasználni új tananyag átvételére, gyakorlásra és ellenőrzésre is. Népmeséket olvastunk és szövegértést gyakoroltunk. Az olvasástechnikai gyakorlatok, hanghallás fejlesztése, memória fejlesztés most sem maradhatott el. Ezeket mindig élvezik is. Feleltek olvasásból, ketten kaptak kettest. Többiek szépen, folyékonyan, hangsúlyosan olvastak. Nyelvtanból mondatbővítésre és a kijelentő valamint kérdő mondatok helyesírására helyeztünk hangsúlyt. Osztályzatot kaptak egy feladatsorra, melyben öt kérdő mondatra kellett válaszolniuk és öt kijelentő mondathoz kellett kérdést írniuk. Két hármas és pát kettes osztályzattól eltekintve a többség nagyszerűen dolgozott. A feladat a nyelvtan kisfüzetben megtalálható. Matematikából a kétjegyű számokkal való számoláson belül áttértünk a kivonásra. Összeadásból felmértem, mennyire tudják. Nos, két gyerkőc nem szerzett egyest a huszonkettőből. Az osztályzatok a munkafüzetben vannak, ott a csillagos egyeseket is jelöltem. Ez csodás eredmény. Szlovák nyelvből leginkább kommunikációs gyakorlatokat végeztünk, sokat beszélgettünk, mondatokat alkottunk. Témaköreink az állatok, a tavasz, a kerti munkák voltak. A kíváncsi kiscsirke rajzos mesét olvasgattuk, kérdésekre válaszoltunk. Pénteken még futotta időnk, hogy mondatokból feleltek is. Mindenki egyest kapott.
    A tanulás mellett bizony már az anyák napjára is készülünk. Minden kezdet nehéz, de lelkesedésük az égig ér.

Hétvégi feladatok: 1-1 feladatlap szövegértés, matematika

Kellemes hétvégét kívánok!
Tisztelettel. Bánki Melinda

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3