Osztályok hírei

Az utolsó hét előtt

Tisztelt Szülők!

     Szerdán az osztályunkból sok tanuló részt vett a Pitagorász matematikai versenyen. Szerettem volna minél több tanulót küldeni rá, egyrészt az előkészítő feladatlapokat sokan írták meg ígéretesen, másrészt ezen az iskolai fordulón jó igazán kipróbálni a tanulókat kicsit élesebb helyzetben. Ha az osztályt nézem elégedett is lehetnék, hiszen 6 tanuló lett sikeres megoldó, ami azt jelenti, hogy legalább 10 feladatot megoldott és a gyorsaságért is kaptak pontokat. Legalább ennyien értek el 9 vagy 8 pontot, amit szintén ígéretesnek lehet mondani.
    Magyar nyelvből megírtuk a 3. tollbamondásunkat, a következő szöveggel: " Mindenki maradjon a helyén! Bence anyukája a betegeket gyógyítja. Üljetek egyenesen! Tele szájjal ne beszélj! Nagyapó botja görbe. Készítsetek papírsárkányt! Engedjétek fel a magasba! Peti és Zoli egyszerre értek célba. Szólj, ha medvét látsz! Csaba a tó partján játszik a barátjával. Állandó feladatom, hogy ne engedjem, hogy egyes tanulók szépírása ne romoljon.
    Szlovák nyelvből ezen a héten átvettünk két olvasmányt. Az egyik a " Kupujeme vianočný stromček " jó vásárlási szlogeneket tartalmazott, a másik a " Sane "
    Még egy egész hét áll előttünk. Természetesen tartalmas lesz, de végig a Karácsony jegyében telik majd. Ahogy a szülői értekezleten megbeszéltük az osztályunk karácsonyi műsorát csütörtökön, 16. 15 - kor tartjuk és most is úgy tervezzük, hogy a műsor után ne rohanjunk haza, a tanulók kapnak egy kis édességet, üdítőt, ahogy az tavaly is volt. A műsorra szeretettel várunk minden szülők, érdeklődő nagyszülők, testvért.

Házi feladat:
olvasás: 40. old. Nevetni kell! , A bűnbánó elefánt
írás: A tanulók válasszanak ki nekik tetsző 2 viccet és másolják le az olvasás füzetükbe
szlovák: gyakorolják olvasni és minél pontosabban lefordítani a Sane c. olvasmányt és másolják le a bejelölt első részt
matematika: új munkafüzet: 33. old., 4 feladat és a 34. old.

Tisztelettel : M. P.

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3