Osztályok hírei

Keménykalap és krumpliorr

Tisztelt Szülők!

    A választott cím men csak azért aktuális, mert farsang van, hamen az egyik csatornán ismétlik kedvenc sorozatomat a gyerekkoromból. Dolgos hét van mögöttünk. Szerdán lezajlott a TOMPA MIHÁLY VERS és PRÓZAMONDÓ VERSENY iskolai fordulója. Osztályunkat hat tanuló képviselte, sikerrel. Máté, Berill és Roli továbbjutott a járási fordulóba, de ilyenkor nem győzöm kiemelni a többi három tanulót is, Jázmint, Mirát és Simont, hogy mind a hatan vették az elszántságot és dolgoztak többet a társaiknál. A továbbjutottaknak meg fog kelleni tanulniuk egy felvidéki magyar író művét, ezt viszik második műként a járási fordulóra. Természetesen azzal a prózával, verssel indulnak amit az iskolában is elmondtak. Ezt én a jövő héten lerendezem a gyerekekkel. A járási forduló február 20 - án lesz a kutúrházban.
    A tanulók hétfőn megkapták az írásbeli összeadás feleletüknek az eredményét, húsz egyes született és egy tanuló még nem írt. Csütörtökön már megírták a második írásbeli feleletüket is, pénteken pedig természetismeretből feleltek az egy hete beharangozott témákból. Természetismeretre szerdán és csütörtökön készültünk a mapköziben, kétszer 15 - 20 percben átismételtük az anyagot. A jövő héten egy tollbamondást tervezek írattatni, amely a különböző mondatfajtákra, illetve az ezzel kapcsolatos igék felszólító módjának a helyesírására lesz kiélezve. A magyar olvasáshoz annyit tennék hozzá, hogy egy kissé megemeltem a tanulókkal szembeni teljesítésszintet. Ami az olvasás, mint olvasástechnikai értékelését illeti egyest az kap, aki kellő tempóval, hangsúlyosan olvas. Ehhez mindegyik tanulónak egyedi mennyiségű gyakorlást jelent. Ez összefüggésben van azzal is, hogy a tanulókat a délutáni gyakorlás alkalmával arra kell terelni, hogy minél önállóbban kell törekedniük az idejük minél jobb kihasználására.
    Képzőművészetből egy háromdimenziós, havas tájképet készítettünk, természetismeretből a folyadákbevitellel foglalkoztunk, fogalmazásból a tárgyalás rész gyakorlásával foglalkoztunk, matematikából lassal befejezzük az írásbeli összeadást.
    Szlovák nyelvből az állandóan felszínen tatandók mellett a kérdésalkotást szóban és írásban gyakoroltuk. Aktuális téma volt továbbá a bizonyítvány. A hazaküldött feladatlapot így gyakoroltuk: Kubo má zelenú šiltovku, pásikavé tričko s dlhým rukávom, krátke zaplátané nohavice, pásikavé ponožky a červené tenisky. Má aj okuliare. Kubo má veľké uši, veľký nos a dlhé, strapaté vlasy. Kubo dostal dobré vysvedčenie. Zo slovenčiny dostal jednotku. Z maďarčiny dostal jednotku. Z prvouky dostal dvojku. Najhoršiu známku, trojku dostal z matematiky. Ja som dostal veľmi dobré vysvedčenie. Z matematiky som dostal / a / jednotku. Z prirodovedy som dostal / a / jednotku. Z vlastivedy som dostal / a / jednotku. Z maďarčiny som dostal / a / jednotku. Zo slovenčiny som dostal / a / jednotku. Z telesnej výchovy som dostal jednotku. A feladatlapot a tanulók hazavitték, de itt is letölthető. Hétfőn még gyakoroljuk, hogy mindenkinek minél jobban menjen.
    A hét első három napján a tanulók velem voltak napköziben. Elnézést a túl saras cipőkért, de az enyhülő idő az udvarunk egy kis részét dagonyává változtatta és voltak olyan tanulók, akik ezt kiélvezték.

Házi feladat:

matematika: lila: 71/6., 72/4b
nyelvtan: MF: 35/4b, 36/6
olv.: Én biza azért is
szlovák: A fent említett feladatlap.

Tisztelettel, M. P.

DSC04047

 

DSC04053

DSC04055

 

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3