Osztályok hírei

Hószakállú január

Tisztelt Szülők!

    Karácsonyi szünet után hóesésben kezdtük a heti munkánkat. Nem sokat tétováztunk, dolgoztunk teljes gőzzel.
    Magyar nyelv: Versikéket és egy olvasmányt olvastunk az Olvasókönyvből. A Négy vándor c.olvasmányból feleltek olvasásból. A szünet érezhetően nyomot hagyott egy-egy gyerek olvasásán. Ezen gyerekek a tőlük megszokott folyékony, hangsúlyos olvasás helyett bizony akadozva, bizonytalanul olvastak. Szerencsére a legtöbben szépen, sőt kitűnően olvastak. Pénteken A tél c.szövegértéses feladatlapot gyakoroltuk. Nyelvtanból a szótagolás szabályainak elsajátításába fogtunk. A szavaknál megállapítjuk hány szótagra bontható. Állandóan ismételünk, pl: ábécé, betűrendbe rakjuk a szavakat, mássalhangzók és magánhangzók fajtái, j és ly helyesírása, mondatalkotás... Önállóan dolgoztak, amiket értékeltem is. Ilyen volt egy nyelvtani feladatlap, amit 15 tanuló egyesre , 6 tanuló kettesre írt meg. Másolás sikeredett a legrosszabbul. 5 tanuló hármast, 4 tanuló kettest, 12 tanuló egyest kapott. Tíz szóban kellett helyesen bepótolni a j ill. ly betűket. Erre a feladatra hárman hármast, négyen kettest, tizennégyen pedig egyest szereztek.
    Matematikában is új tananyagba kezdtünk. Tízes átlépéssel adtunk össze már 100-ig. Füzetben felbontással kezdtük a számolást. Fontos jól tudniuk. Számon fogom kérni tőlük így bontott formában, ahogy gyakoroltuk. 28 + 5......az 5-öst felbontom 2-re és 3-ra /azért az első szám a 2, mert a 28-ból így lesz kerek tízes/ az eredmény 33. Reményeim szerint nagyobb fennakadások nem lesznek és léphetünk egy újat, mégpedig a kivonásra.
    Szlovák nyelv: Zimné radovánky olvasmányt olvastuk. Gyakoroltuk az abban előforduló igékkel az igék egyes szám első személyét, harmadik személyét és a többes szám harmadik személyét. Pl. Ja sa sánkujem, on / ona sa sánkuje , oni/ony sa sánkujú. Ezen kívül a Mit csinál? /Čo robí? Čo robia?/ kérdés egyes és többes számát. A kék munkafüzetben a Beteg nyuszi történetét dolgoztuk fel. Megtanultuk tökéletesen olvasni, kérdésekre válaszolni. Mindenki nagyon szépen tudta. Egyeseket kaptak. Sőt, ügyességi feladatokban is kipróbálták magukat. Kilencen tudtak szorgalmi egyeseket szerezni.
    Környezetismeret: Az ember izomzatáról tanulnak.
    Ismét kaptam szebbnél szebb pályázati munkákat. Most már érkeznek magyar nyelvből és olvasásból is az otthoni munkák. Csodálatosak. A legjobb érdemjeggyel értékeltem őket.
    Szülői értekezletet 2019. 1. 16-án 16,30 órai kezdettel lesz. Akinek nincs halaszthatatlan dolga, kérem tiszteljen meg bennünket jelenlétével! Köszönjük!
    Szülői bál: 2019. 2. 9.
Hétvégi feladatok: 1-1 feladatlap szövegértés és matematika

Szép hétvégét kívánok!
Tisztelettel: Bánki Melinda

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3