Osztályok hírei

Lépeget az új esztendő

Tisztelt Szülők!

    Beköszönt az új esztendő, ígérve sok jót és szépet. Töretlen egészséget, sok örömet gyermekeikben, szerencsében és sikerekben gazdag új évet kívánok sok szeretettel Önöknek és az egész családjuknak!
    Karácsonyi szünetre szokás szerint egy-egy feladatlapot kaptak szövegértésre és matematikára. Legfontosabb teendőik most a pihenés, kikapcsolódás és a meghitt családi programok voltak. Remélem, mindenkinek bőven kijutott belőle. Véget értek az ünnepek, lehet egy kicsit az iskolára gondolni. Szilveszteri trombitaszó után ajánlom a bemelegítést a félév előtti hajrára. Mindenki szükség szerint egy kis másolási és olvasási feladatokkal teheti ezt. Természetesen nem tiltott a matematika, szlovák nyelv és a környezetismeret gyakorlása sem. Kedves Szülőket az év elején szülői értekezletre várom majd! Időpontot még pontosítom és időben tudatom.
    Az iskolai karácsonyi ünnepségen kiértékelték az őszi papírgyűjtést. Az osztályunk hihetetlen mennyiségű papír összegyűjtésével az 1. helyet szerezte meg. Köszönet érte minden Szülőnek, aki időt, energiát, költségeket nem sajnálva ezzel segítette iskolánkat és osztályunkat!!! Nemcsak az osztályok versenyét nyertük meg, hanem az egyéni kiértékelésnél is tündököltünk!!! Horváth Amanda 3000kg-mal első lett!!! Dobogós helyen végzett Bindics Léna, Gálffy Attila és Kántor Márk. Gratulálok!!! Ez férfi munka volt!!! Töklámpás versenyben is érmet szereztünk, ezüstérmes lett Kováč Marika. Gratulálok!!!. Az osztályban ezt megajándékozás követte. Az ajándékok figyelmesen és egyénre szabottan készültek. Minden gyerek felhőtlen boldogságban úszott. Köszönjük a sok pezsgőt, ropit, édességet, mézeskalácsot! Mindenből jutott bőven. Magam és kolléganőm nevében tisztelettel megköszönöm a karácsonyi ajándékot. Mindig zavarba hoznak.

Még egyszer sikerekben gazdag boldog új esztendőt kívánok!
Vigyázzanak egymásra!

Tisztelettel: Bánki Melinda

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3