Osztályok hírei

Adventkor

Tisztelt Szülők!

    Kultúrkörünk lehetőséget nyújt az időnkénti magunkban való elmélyülésben. Ilyen az advent időszaka, melynek " csak " a kicsúcsosodása a Karácsony. Hétfőn a tanulókkal meggyújtottuk az első gyertyát a szimbolikus koszorúnkon.
    Minden írásbeli feleletet, amit terveztem elvégeztünk. A tanulók matematikából feleltek az összeadásból és kölön kivonásból kerek tízesekkel és százasokkal ezres számkörben. Az összeadást már kijavítottam és hazaküldtem a tanulókkal. Abban az írásbeliben a szöveges feladat sok tanulónak gondot okozott. Ez nekem egy jel, hogy továbbra is még többet kell foglalkozni magával a szövetértéssel, a matematikai szövegértelmezéssel, a szöveges feladatokkal. Elég nyomatékosan felhívtam a gyerekek figyelmét, hogy mire kell koncentrálni ahhoz, hogy egy kicsit összetettebb feladatkor mit kell megtenni legalább azért, hogy az kijöjjön belőlük, ami bennük van. Remélem a kivonás felelet szöveges feladata megoldásakor már érzékelhető lesz a figyelmeztetés. A Pitagórasz versenyre való felkészülés a célegyenesbe érkezett. Jövő héten szerdán délelőtt lesz az iskolai forduló. Ekkor nem szabad megbetegednie egy tanulónak sem, akik mennek az osztályunkból. Az iskolai fordulóra nincs létszámküszöb. Én azokat a tanulókat küldöm, akik rendszeresen készültek rá, hétvégekre kértek feladatokat és az iskolában önállóan megírt versenyfeladatokkor legalább 8 - 9 pontot szereztek. Van egy stabil mag, 7 - 8 tanuló, akik az elmúlt évek iskolai fordulóiból megírt feladatokkor 19 től 25 pontig teljesítettek. Utánuk jönnek azok, akik vagy átlépik a 10 megoldott feladatot és kapnak a megspórolt időre is pontokat és csatlakoznak a sikeres megoldókhoz, vagy maradnak 8, 9 pontosok. Szerdán az a cél, hogy mindegyik indított tanuló sikeres legyen, hozza ki magából a legtöbbet. A legjobb és legstabilabb eredményeket eddig Köböl Attila, Liza, Dezső és Simon nyújtotta. Aztán pedig remélem többen is pozitívan meglepnek teljesítményükkel egy igazi kiélezettebb szituációban szerdán. A tanórákon egy igazán kiegészítő tananyaggal, a római számokkal foglalkoztunk másfél óra erejéig, a többiben a törzsanyagot gykoroltuk.
    Természetismeretből is feleltek a tanulók a víz halmazállapotváltozásából, a víz előforduló formáiból, a vízen lebegő és elsüllyedő anyagokból és volt egy feladat, ami a levegő tulajdonságaira utalt. A jövő héten a tanulók felelnek majd honismeretből, melynek a fő feladata az lesz, hogy tudják meghatározni a fő és mellékvilágtájakat a szélrózsán, ha egy világtáj adott, valamint az, hogy miként határozzuk meg a fő és mellékvilágtájakat a déli árnyék alapján.
    Szlovákból elég sokat írtunk és ismételgettük, variáltuk az előző heti konverzációs szituációkat. A hazaküldött feladatlapokat a következőképpen gyakoroltuk. Čí?, čia?, čie? Čí je ten modrý zošit? Čia je tá žltá taška? Čie je to dlhé pravítko? Čia je tá malá skriňa? Čia je tá veľká čiapka? stb. A másik oldalon az első három tanuló ruházatát gyakoroltuk. Pld. Peter je vysoký. Na hlave má modrú čiapku. Má na sebe hnedú košeľu, hnedé hohavice, a žltú vetrovku. Na nohách má čižmy. Ez csak egy példa volt, mert nincs előttem a feladatlap. Az esőkabátot így gyakoroltuk : ... kvietkovaný pršiplášť.
    Informatikán tobább gyakoroltuk a két oktatóprogramunkat, a PC Petit és a Sebrant. Szövegszerkesztésből pedig a számok írását gyakoroltuk.
    Pár információ. A jövő héten 13 - án délelőtt 9 - re a kultúrházba megyünk egy előadásra, melynek a címe: Mátyás király krónikái. Az előadás 10:15 - ig tart majd. Valószínű gyalog megyünk oda, ezért kérem figyeljenek oda a tanulók ruházatára, attól függően, milyen idő lesz csütörtökön. A szokásos karácsonyi műsorunkat december 20 - án, csütörtökön 16:05 órakor tartjuk az osztályunkban. Ez az időpont nem változhat, mert igazodnunk kellett " testvéri " osztályokhoz. Kérem a szülőket, hogy takarítsák ki a tanulók iskolai táskáikat, felesleges lapokat, hazaküldött írásbeli feleleteket hagyják otthon. Ellenőrizzék, hogy van - e a gyerekeknek a színes ceruzáikból alapszínek, tartalék betét a tollaikba, mert ezek hiánya gyakoribb lett az utóbbi hetekben. Az új Tücsökre szükség lesz!

Házi feladat:
nyelvtan: MF 19/7., 8.
olv.: A macska feljegyzéseiből
mat.: lila, 55/ 4. d, 5.
szlovák: A fent említett feladatlapokat lehet gyakorolni.

Tisztelettel, M. P.

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3