Osztályok hírei

Mesék birodalma

Tisztelt Szülők!

    A mesék birodalmába léptünk. Több mesét is elolvastunk: Az égig érő mesefa, Az ördögfióka és a tündér, A három kívánság, A róka és a farkas /feladatlapon/, A majom és a róka /feladatlapon/, A szél és a nap / feladatlapon /. A mesék szövegét mindig értelmezzük. Megbeszéljük az ismeretlen kifejezéseket, rokon értelmű szavakat keresünk, megfigyeljük a mese kezdését és befejezését, a mese helyszínét, szereplőit, szereplők tulajdonságait, a mese tanulságát, a cselekmények időrendi sorrendjét. A meséket kedvelik, mindig élvezettel hallgatják és nagy kedvvel oldják a feladatokat. Az Altató c.versből mindenki lefelelt. Nyelvtanból a mássalhangzókkal kapcsolatos feladatokra helyeztük a hangsúlyt. Sok feladatot megoldottuk mind a munkafüzetekben, mind munkalapokon. Mondatokba kellett bepótolni mássalhangzós szópárok közül a megfelelővel: Nagyapó nem HALL jól. Sok HAL úszik a vízben. Egy SZÁL rózsa van a vázában. A sas magasan SZÁLL. Ezen kívül három mondatban egy-egy szóból hiányzó mássalhangzót pótoltak. Évi haja ho SSZ ú. Nagyon finom a di NNY e. Kaptam e GY új könyvet. 18 tanulóból 12-en szinte hiba nélkül kitűnően dolgoztak. Hat tanuló botlott meg a feladatok teljesítése során. Ezen a héten tollbamondást is írtunk. A mondatokban visszaköszöntek a magánhangzók és mássalhangzók helyesírásával kapcsolatosan eddig tanultak. A tollbamondás szövege: A bagoly éjjel jól lát. Gólya jár a tó vizében. Hosszú lába és csőre van. Nem messze béka kuruttyol. Holló szájában sajt van. A sok gyakorlás eredménye csak megmutatkozott. Mindössze hárman írták meg kettesre. A többiek kitűnően teljesítettek. Csodás.

    Szlovák nyelvből egész héten az állatokkal foglalkoztunk. Pontosabban a tankönyv 28.oldalán lévő 10 állat rajzához, megtanultuk a nevéhez kapcsolni valamely tulajdonságát. Ez az egyik legkeservesebb feladat volt. Egyszerűen nem bírták megtanulni a tulajdonságokat, amiket már régebben tanultak, később nehezen választottak az állathoz illőt. Hozzá tették még mit szeret az állat. Pl. Slimák je pomalý. Ľúbi listy. Včela je usilovná. Ľúbi kvety. Mravec je malý. Ľúbi chlieb/rožok. Vlk je hladný. Ľúbi zajace. Krt je škaredý. Ľúbi dažďovku. .... Péntekre nagy nehezen, de mindenki megtanulta. Egy tanuló kapott kettest. E mellett olvastuk a Horár a zvieratá c.olvasmányt. Igényes és sokat gyakorolt szöveg volt. Különös figyelmet fordítottunk a lágy l helyes ejtésére. Sikerült aprólékos, türelmes munkával mindenkivel begyakoroltatni és egyesre lefeleltetni.

    Matematika órákon tovább dolgozunk a 100-as számkörben, kerek tízesekkel való számolás után 30 + 40, 50 + 20, 60 – 10 ......, összeadtunk és kivontunk tízes átlépése nélkül. 44+6, 65 + 5, 83 + 7, .....73 + 3, 64 + 3, 31 + 7, ...... Egy-két tanuló kivételével mindenki ügyesen számol, különösebb gondot nem okoznak nekik a nagyobb számokkal végzett műveletek. Jegyre is dolgoztak egy egyszerű kerek tízesekkel végzett műveletekből álló feladatsorból. Mindenki egyest kapott.

    Csütörtökön Panni néni megnézte a gyerekeket. Mindent rendben talált. Sokat fejlődtek a gyerekek, igazán örülhetünk.

    Kedden, november 27-én színházi előadásra megyünk. A kiskakas gyémánt felkrajcárját nézhetjük meg. Kényelmes cipő, az időjárásnak megfelelő öltözet javasolt, mert a VMK-ba gyalogolunk.

    Hétvégi feladatok: 1 feladatlap szövegértés – a mesét olvastatni és értékelni is fogom hétfőn

1 feladatlap matematika

Környezetismeret: 28.oldal

Kellemes hétvégét kívánok!

Tisztelettel: Bánki Melinda

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3