Híreink

Sajó Károly Környezetvédelmi Csapatverseny

20170519 192532

    Idén 4. alkalommal vett részt a Vámbéry Ármin Alapiskola csapata a Sajó Károly Környezetvédelmi Csapatverseny Kárpát-medencei döntőjén, Győrben. Csapatunkat idén Pintes Orsolya, Pápay Anna és Szabó Emma alkotta. A résztvevő 21 csapat - 14 magyarországi, 7 pedig határontúli csapat- adott számot tudásáról. A verseny 2 napja alatt 4 feladatot kellett teljesítenünk: Posztert kellett készítenünk egy előre megadott témára – idén a víz védelme volt a téma. Csütörtökön az írásbeli teszt a környezetvédelem alapfogalmaira, összefüggéseire tért ki. A terepgyakorlat egész délután zajlott, végül az ott megszerzett információkat teszt formájában kérték számon. Pénteken a kiselőadásokat mutattuk be. A témát mi választhattuk, fontos volt, hogy aktuális környezetvédelmi problémák feltárásáról, kutatásáról, és lehetséges megoldásairól szóljon. A mi prezentációnk a kitűnő minőségű csallóközi ivóvíz lehetséges népszerűsítéséről szólt, amit 10 percben kellett összefoglalnunk.
    Amikor kellett, a versenyre összpontosítottunk, de a szórakozásra is maradt időnk. Több csapattal is megismerkedtünk, újra felfedeztük Győrt. Az összesített pontozásban az 5. helyet szereztük meg, de 4 különdíjat is hazahoztunk. Csapatunk kapta Győr város díját, mert mi lettünk a legjobb határon túli csapat. 1. helyezést szereztünk a plakátversenyen. Orsi elnyerte a legjobb előadói címet, és a felkészítő tanító néni György Judit, a legeredményesebb felkészítő tanár különdíját nyerte el, hiszen már 7. alkalommal kísért diákokat a Káprát-medencei döntőre.
    Nagyon sajnáljuk, hogy kilencedikesek lévén, ezen versenyen többször nem szerepelhetünk, de azt kívánjuk a fiatalabb diáktársainknak, hogy hasonló eredményeket érjenek el.

Pintes Orsolya, Pápay Anna, Szabó Emma 9.B

 

Legfrisseb hírek

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3