Híreink

7 mérföldes

„7mérföldes csizmában hetedhét határon át”- mesevetélkedőnk     4. fordulója 2017.április 6-án a Vámbéry Ármin Alapiskolában Dunaszerdahelyen

Immáron több mint 20 éve rendezték meg Magyarországon a szövegértést javító és az olvasás megszerettetését elérő7mérföldes csizmában heted7 határon át”című mesevetélkedőt az alsó tagozatos alapiskolák 2.3.4. évfolyamai körében.

Ennek a fantasztikusan sikeres, érdekes versenynek Szlovákia területére is eljutott a híre, melynek szlovákiai honosítására a VÁSÁRÚTI JÓZSEF ATTILA ALAPISKOLA pedagógusa, Mózes Hajnalka tanító néni vállalkozott.

Évről-évre több iskola kapcsolódik be ebbe a színvonalas versenybe, idén a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Alapiskolából már 22 csapat, csapatonként 4-4 tanulóval , s jutott el sikeresen a járási fordulóig.

A 3 .illetve járási forduló után 10 csapat jutott tovább a kerületi, 4. fordulóra, majd onnan csupán 2 csapat juthatott az Országos fordulóra, melyre Vásárúton kerül sor április derekán.

Az első fordulóban 1 mese feldolgozására került sor, majd a többi fordulók mindegyikében 3-3 mesével bővült a repertoár.

Már túl vagyunk 2 iskolai, egy körzeti /járási/, egy területi /kerületi/ versenyen. Április hatodikán, csütörtökön, tartottuk a 4. /kerületi/ fordulót, ahol a diákok nagy lelkesedéssel fogadták az újabb kihívásokat.

 A 4. fordulóban szereplő feladatsorokban a kerettörténetet             

„A becsületes tolvaj Ferkó” című mese határozta meg.

Az első feladat a HELYSZÍN-PÁROSÍTÓ volt, ahol a szavakhoz kellett megadni a mese /mesék számát, amelyben szerepelt.

A 2. feladatban az IGAZ-HAMIS állítások következtek.

A 3. feladatban a VILLÁMKÉRDÉSEK szerepeltek.

A 4. feladat a Képes MESEBEMUTATÓ volt, ahol az egyes rajzok mellé kellett írni a mese címét, amelyben szerepelt a képen látható tárgy vagy állat.

Az 5. feladatban meg kellett állapítani, melyik közmondás melyik meséhez illik az egyes mesék története alapján?

A 6. feladatsor címe: KAVALKÁD, ahol el kellett dönteniük a versenyzőknek, hogy volt-e a szereplők közt király vagy sem?

A 7. feladat a Keresztrejtvény volt, amelyet már nagyon szeretnek a diákjaink.

Ebben a tanévben is nagyon szoros verseny alakult ki az egyes csapatok között, hiszen csak 1-1 pont különbséggel előzték meg egymást.

A kerületi megmérettetésen: a CSALAFINTÁK csapata:

Nagy Gréta

Koráb Laura

Gútay Márton

Janics Tamás, a 4. A osztályból az 1. helyen végzett, felkészítőjük: Vörös Mária tanító néni.

 A 2. helyezettek a 3.C osztály tanulói,

Németh Lili

Neilinger Emma

Rigó Áron

Végh Dorina, a KINCSKERESŐK lettek, felkészítőjük: Csörgö Marianna tanító néni.

Az összes résztvevőnek sok szeretettel gratulálunk, a továbbjutóknak sok sikert kívánunk az ORSZÁGOS DÖNTŐN.

A vetélkedő szüneteiben meghallgattuk a TOMPA MIHÁLY VERS- ÉS PRÓZAMONDÓ VERSENYÉNEK kerületi díjazottjait, valamint a 

4.A osztályos Nagy Gréta szépen csengő énekét is.

A verseny záróakkordjaként a diákok kaptak lehetőséget arra is, hogy kiértékeljék, mi tetszett nekik a legjobban, illetve, mi volt az, ami esetleg nem tetszett.

A hangulatról, illetve a véleményekről, beszéljenek a képek.

                                                                          Lejegyezte: Mgr. Bugár Edit

Legfrisseb hírek

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3