Híreink

Mesevetélkedős versenyünk 2016-ban

Immáron több mint 20 éve rendezik meg Magyarországon a szövegértést javító és az olvasás megszerettetését elérő7mérföldes csizmában heted7 határon át” című mesevetélkedőt az alsó tagozatos alapiskolák 2.3.4. évfolyamai körében.

Szlovákia területére is eljutott a verseny tartalmas és fantasztikusan érdekes szelleme, melynek szlovákiai honosítására a VÁSÁRÚTI JÓZSEF ATTILA ALAPISKOLA pedagógusa, Mózes Hajnalka tanító néni vállalkozott.

Évről-évre több iskola kapcsolódik be ebbe a színvonalas versenybe, idén a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Alapiskolából már 15 csapat, csapatonként 4-4 tanulóval jelentkezett be, s jutott el a járási fordulóig. Ebben a tanévben zömmel Móra Ferenc meséiből válogattak a szervezők.

A Járási forduló után 8 csapat jutott tovább a kerületi fordulóra, majd onnan csak 2 csapat juthatott az Országos fordulóra, melyre Vásárúton kerül sor április derekán.

 Az iskolánkon a következő osztályok kapcsolódtak be idén a versenybe: 2.C osztály 2 csapattal, 3.A osztály 2 csapattal, 3.B osztály 2 csapattal, 3.C osztály 1 csapattal, 4.A osztály 4 csapattal, 4.C osztály 2 csapattal, 4.D osztály 2 csapattal.

Az első fordulóban 1 mese feldolgozására került sor, majd a többi fordulók mindegyikében 3-3 mesével bővül a repertoár.

Már túl vagyunk 2 iskolai, egy körzeti /járási/, egy területi /kerületi/ versenyen. Április elsején, pénteken tartottuk a 4. /kerületi/ fordulót, ahol a diákok nagy lelkesedéssel fogadták az újabb kihívásokat.

Minden fordulóban a feldolgozott mesékből állnak össze a feladatok. A 4. fordulóban voltak a következő feladatsorok:

Azt sem tudom, ki vagyok, A tolvaj nyomában, Bolondos állítások,  Villámkérdések,  Kulcskombináció, valamint Titkosírási feladatok”.

Az idei mesevetélkedő tanulságos mondatává vált a diákok körében a következő megállapítás:

„A mesék arra tanítanak minket, hogy vegyük észre a csodákat, és merjünk nagyot álmodni!“

A diákok is, de a pedagógusok is nagyon lelkesek voltak. Szinte előttünk játszódtak az események, úgy éreztük, a mesehősök megelevenednek, jelen vannak a teremben.

A játékmester felvezetője után az egyes csapatok, mint a kis méhecskék, úgy láttak neki a játékos feladatoknak.

A kitűnő hangulatról a képek is tanúskodnak.

                            Lejegyezte : Mgr. Bugár Edit, az iskola pedagógusa

Legfrisseb hírek

Közelgő esemény

Elérhetőségek

Hviezdoslav utca 2094/2, 92901 Dunajská Streda

  • 001npedit2
  • 002efsr
  • 003pop3